AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Fried István: A magyar irodalmi népiesség az 1850-es években és a déli szláv népköltészet

visszahatás nélkül fogadná el más nép befolyását. Ha a szerbek irodalma csinosult, gazdagodott volna miénk által, mi magunk is nyertünk volna tőlök bőven oly elemeket, melyek bennünket képesekké tesznek vala, hogy bizonyos tekintetben kezdeményezők gyanánt lépjünk föl egész Európa irodalmában."

29 Később VAHOT Imre alaposan kiegészítette fejtegetéseit a már címével is jellemző: „A magyar és szerb irodalom rokonulása" című dolgozatában.

30 Amit 1854-es írásában csak föltételez, óvatosan állít, azt itt kibontja, s a szerb és a magyar részről megnyilatkozó kölcsönös ismerkedési-fordítási készséget nagyobb távlatból szemlélve, írja: „. . .hálával adózunk mi is mindazon írónak, kik a nemzetünk testéhez százados kapoccsal fűzött népfajok, különösen a szerbek és románok kevéssé ismert szellemi kincseit, különösen költészeti gyöngyeit a legnemesebb célból hű magyarosításban megismertetni buzgólkodnak, s azáltal a minden rosszat szülő, megrögzött népies előítéletek, ádáz indulatok vészterhes föllegét eloszlatják, s az emberiség testvéresülésének nagy eszméjét tettleg is valósítani törekszenek." VAHOTnak nem annyira poétikai-elméleti következtetései érdekesek, hanem a nemzetiségi békét szolgáló humánus elgondolásai, s bár szinte teljes számban fölsorolja a délszláv népköltészet magyar fordítóit, a dalok jellemzésére már csak közhelyeket tud előszámlálni: egyszerű, gyermeteg (naiv), kedélyes, mégis költői felfogású, erőteljes, eleven . . . S legfeljebb tematikai szempontból ajánlja a fiatal költőknek e népköltészet utánzását. KONDOR Lajos már a motívumcsere fontosságára figyelmeztet:

31 „Sok történeti kapocs köt össze bennünket e nemzettel, és sok jellembeli tulajdonban rokon az velünk, oly annyira, hogy az elfogulatlan vizsgáló szinte kétségbe jő az iránt, váljon mi sajátítottuk-e el azt tőlük, avagy ők sajátították el azokat tőlünk . . ." Itt már nemzetkarakterológiai vonatkozásban is találunk valami újat: a szerb—magyar rokon tulajdonságok emlegetése némileg ellentmond az uralkodó fölfogásnak, a népköltészeti motívumok hasonlósága messzibb érvényű következtetések levonására ad alkalmat. S hogy ez nem véletlen-egyszeri megállapítás, azt egy másik értekezőtől vett szemelvénnyel igazoljuk: „Nem tudom, csalatkozom-e, de azon meggyőződésben vagyok, hogy a szerbek, minden nyelvi idegenségük daczára, sokkal nagyobb, akár külső, akár belső rokonságban állanak velünk, mint bármily más európai nép, nyelvrokonainkat kivéve."

32 A népköltészet megismerése, motívumrendszerének elemzése — ezúttal — nem pusztán irodalmi vonatkozá29. VAHOT Imre: Eger külseje, belseje átalán véve... = KTJBINYI Ferencz—VAHOT Imre: Magyar- és Erdélyország képekben. Pest, 1854. IV. 54. 1. E gondolat azonos megfogalmazása GREGITSS Ágost: írói arcképek. Budapest, é. n. 136. 1. 30. Napkelet. 1858. 51. szám, 801-802. 1. 31. A szerb népköltészetről. = Szépirodalmi Közlöny. 1857/58. 1125 — 26., 1150 — 51. 1. KONDOR egyéb munkáinak fölsorolása és részben közlése KEMÉNY G. Gábor (szerk.): A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből. Bp., 1962. 430 — 434. 1. Innen szemelvényes újraközlés; BÖKI Imre: Magyar—délszláv szellemi kapcsolatok. Gimnáziumi Segédkönyv. Újvidék, 1970. 86—93. KONDOR személyéről, tevékenységéről: István PÓTH: Die erste Übersetzung von Mazuranics „Smrt Smail-age Cengica" — Lajos Kondor. = Studia Slavica. 1959. 192—199. 1. — Uő: Neke madzarske veze pjesnika Ivana Mazuranica. = Kolo III (CXXII1) 1965. Br. 6—10. 472 — 477. 1. — Magdalena ANDJELIC: Madjarski prevodi Mazuranicevog speva „SmrtSmail-age Cengica". Uo. 543 — 569. .. — Uő: Srpsko-hrvatska narodna poezija u madjarskoj knjizevnosti XIX i XX veka. Novi Sad, 1968. 95—115. 1. (E fejezetben a szerzőnő KONDOR mellett URHÁZYI'ÓI és Ácsról is ír.) 32. KÖRNYEI: Szerb legendák. = Nővilág. 1857. 263 — 266. 1. 229