AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Fried István: A magyar irodalmi népiesség az 1850-es években és a déli szláv népköltészet

Másik János vajda, a törökrém. Harmadik Drakul, a moldován fő . . ." akkor tüstént meg kell állapítanunk, hogy JÓKAinak sikerült eltalálnia a szerb népköltészet hangját; szerbus manier megkövetelte módon sikerül megszólalnia. Annál nagyobb a meglepetésünk, minél inkább tudjuk megközelíteni az író lehetséges forrásait. Láttuk, hogy UEHÁZY könyve is megemlékezett a délszláv népköltészet magyar alakjairól, a Hunyadi-énekekből érdekes szemelvényeket hozott. Visszafelé nyomozva: SZÉKÁCS József már többszőr idézett könyvében is megtalálhatjuk az UEHÁZY által is tolmácsolt egyik dalt, valamint az egyik hőséneket. De a tematikai-kifejezésbeli rokonság is szembetűnő a SZÉKÁCS átültette balladákkal, akár a szkadári, akár a rigómezei leánykáról énekelt epikus verset olvassuk, motívumrendszerében, kifejezőeszközeiben hasonló megoldásra lelünk. De egy ekkor még ismeretlen, csak jóval később közzétett horvát népének is meglepően rokon a JÓKAi-szerzette balladával: Prvo jezdu jezdi Ugrin Jankó vojvoda, Drugi mi ti jezdu jezdi crni bane Mihailé, Mihailé bane, Po za njemu jezdu jezdi Sekule Drakulovicu . . ."

12 Az könnyen érhető, hogy a horvát és a szerb énekek még ULÁSZLÓ király halálát is a rigómezei csatának tulajdonítják, JÓKAI természetesen a történeti eseményekhez híven a várnai csatatérre teszi a szomorú eseményt. A leány óvóféltő szerepe sem ismeretlen a délszláv népköltészetben. JÓKAI tehát tematikailag és kifejezésbelileg sikerült alkotással ajándékozta meg a magyar irodalmat. Hogy ez így történt, azt JÓKII nem felvillanásszerű, hanem állandó érdeklődésének kell tulajdonítanunk. JÓKAI ekkor is, később is minden alkalmat megragadott arra, hogy kifejezést adjon a délszláv népénekek iránt érzett csodálatának. Nemcsak a kései JÓKAI regények és elbeszélések (Egy játékos, aki nyer; A három márványfej; A Magláy-család) tanúskodnak erről. Ezekben maga alkot verset a délszláv népballadák modorában vagy lelkesülten ír a kólóról, a guzláról. S bár nem tagadjuk, hogy SZÉKÁCS, UEHÁZY és mások könyvei jócskán alakították JÓKAinak a délszláv (és általában a szláv) népköltészetről kialakított képét, a személyes élmények ihletésének is nagy szerepet kell tulajdonítanunk. Már az 1846-ban megkezdett és 1855-ben kiadott Szomorú napok című regényben is elismerő sorokat olvashatunk a magyarhoni szlávok dalairól, az újvidéki Tököliemlékünnepen hallott szerb liturgikus énekek a „szerb népdalok és hősköltemények melódiáira" emlékeztetik;

13 1864-ben pedig részt vesz egy estélyen, amelyet a szerb fiatalok rendeznek Pesten, a Lövöldében. S itt nemcsak Kornelije STASKOVIÓ, jeles zeneszerző szerb motívumokkal gazdag szerzeményeiben gyönyörködik, hanem SZÉKÁCS József, Jovanovic ZMAJ, ÁCS Károly és a pesti egyetem szlavisztikai tanára, FEEEÍTC JÓZSEF társaságában hallgatja a változatos műsor 12. V. BOGISIŐ: Narodne pjesme iz starijih, najvise primorskih zapisa, Knjiga prva. Biograd, 1878. 63. 1. — Ezenkívül még: Vojvoda JANKÓ donosi u Budim ruku kralja Vladislava pogibsega u boju: BOGISIÖ, 78—80. 1. 13. JÓKAI: Tököli emlékünnep Újvidéken. In: Életemből I. Budapest, 1904. 120. 1. 223