AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - V. Windisch Éva: Fondok az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában

ben kénytelenek tájékozódni, hiszen valamely személyiség számos hagyatékban szétszórva fennmaradt levelei szükségképpen csak így gyűjthetők össze. A kutatás megkönnyítését nem gyűjtőköri viták, hanem központi nyilvántartások, nyomtatott katalógusok és fondrepertóriumok, egyes hiányoknak xeroxmásolatokkal történő kiegészítései szolgálják.

20 Még egy határvonal kérdését kell felvetni, de ez a kérdés már a gyűjteményen belül jelentkezik, legalább is az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában használatos rendszer mellett, s ez az: milyen terjedelmi vagy egyéb kritérium alapján kezelendő egy bizonyos dokumentumegyüttes fondként, s milyen természetű vagy mennyiségű együttes az, amely a levél- és analekta-gyűjteményben dolgozandó fel. A kérdés megválaszolásánál különbséget kell tenni hagyatékok és gyűjtemények között. Valóságos hagyaték — ha csak nem túlságosan csekély számú kéziratból áll, általában 100 db felett — minden esetben együtt tartandó. Az együtt-tartás 50—100 db-ból álló együtteseknél is indokolt, ha a szétbontás valamilyen tartalmi összefüggést lazítana meg. Nem indokolt az együttes kezelés olyan kis terjedelmű hagyatéktöredékek esetén, amelyeknél a meglevő összefüggés a kötet—levél—analekta sorozatokban való feldolgozásban sem vész el. Pl. a kötetek között dolgozható fel olyan hagyaték, mely kizárólag egyazon szerző által írott, tehát neve alatt a katalógusba kerülő kötetekből áll. A levelek között kerülhet elhelyezésre olyan töredék, mely egyetlen levelezési relációt tartalmaz, bárhány darabból áll is a levelezés. Az analekta-gyűjteményben dolgozhatók fel olyan Összefüggő irategyüttesek, melyek egyetlen címmel világosan meghatározhatók, s számuk az 50-et nem éri el. Minden eshetőségre előre intézkedő szabályt e területen nem lehet felállítani, az esetek többségében azonban magától adódik a megoldás. Az a külföldi gyakorlat, mely 1—2 kötetből álló együttest vagy néhány levelet fondként kezel (amint ez egyik-másik katalógusból kitűnik), nem indokolt tárunkban, ahol az egyes darabok és a kis együttesek feldolgozására a hagyományos sorozatok megfelelő keretet kínálnak. Gyűjtemények együtt-tartása csak néhány esetben szükséges: ha a gyűjtemény határozott profillal rendelkezik, és így a gyűjtő személyén kívül tartalmi szempontok is összekapcsolják az egyes darabokat; ha a gyűjtemény mint ilyen ismert, s az irodalom már hivatkozott egyes darabjaira; együtt-tartandók végül az autogramm-gyűjtemények — melyek egyébként csak ritka esetben érdemesek arra, hogy nagyobb gyűjteményben helyet kapjanak. A más típusú gyűjtemények hátrányok nélkül szétoszthatók a kézirattár hagyományos sorozataiba — régebbi összefüggéseiket a leltári naplóba történő bejegyzés eléggé megőrzi. A fondban történő feldolgozás legsúlyosabb problémája a selejtezés — vagyis a fondba tartozó egyes darabok értéktelennek nyilvánítása és megsemmisítése. Legsúlyosabb, mivel minden selejtezési döntés jóvátehetetlen következményekkel járhat; ugyanakkor mind férőhelyi, mind tartalmi szempontok megkövetelik a hagyaték megszabadítását a kutatás számára semmitmondó, felesleges iromá20. Erre az eredményre jut CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára is, A kéziratgyűjtemények új típusai c., id. tanulmányában. Ez látszik a legmegfelelőbb megoldásnak azokban az esetekben is, amikor valamely személyi fond részei különböző gyűjtemények őrizetébe kerültek, és az átadás vagy csere lebonyolítása nehézségekbe ütközik. 153