AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - V. Windisch Éva: Fondok az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában

nyoktól. A probléma a korábbi feldolgozási rendszerekben is jelentkezett, de kisebb mértékben: egyrészt az anyag abszolút és viszonylagosan is kisebb menynyisége folytán a kérdés nem volt annyira égető; másfelől a limbusban való megőrzéssel a probléma megkerülhető volt. Selejtezés levéltári-irattári anyagban már régóta, s igen Sok területen folyik. Ez a gyakorlat azonban a személyi fondok selejtezése Szempontjából nem jár tanulsággal. Az irattárak esetében — irattáranként változó módon — megállapítják bizonyos iratféleségek kiselejtezhetőségét. Személyi fondokban azonban nincsenek tipikus, ismétlődő darabok; minden darab egyedi döntést igényel, s ezeket a döntéseket a fondokat beszerző, ill. feldolgozó kézirattárosnak kell meghoznia. A selejtezés nehéz problémájában természetszerűleg kínálkozik a válasz: eltekintve a kegyeleti okból megőrzendő jelentős autográf kéziratoktól, melyekkel kapcsolatban a selejtezés kérdése fel sem vethető, csak a forrásértékű kéziratok őrzendők meg. A forrásérték kérdése viszonylag könnyen eldönthető az elszigetelten vagy kis együttesben fennmaradt kéziratoknál. Nagyobb volumenű hagyatékoknál azonban a forrásérték szempontjának következetes alkalmazása szinte lehetetlen. Nem kétséges ugyanis, hogy ha valamely hagyaték egészét tekintve érdemes a megőrzésre, akkor ezen belül forrásértékűek, vagyis megőrzendők a kiadatlan művek kéziratai, a fondképzőhöz intézett tartalmas levelek, az ő levélfogalmazványai, s hasonló dokumentumok. Csakhogy csaknem minden hagyaték tartalmaz véletlenül fennmaradt, íróasztal, szekrény mélyén elhevert, esetleg a fondképző személytől is megsemmisítésre szánt írásokat, töredékeket. Forrásértékűek-e művekből — esetleg meg sem határozható művekből — fennmaradt kis terjedelmű töredékek? Forrásértékűek-e a borítékok, melyek tartalma elkallódott? Forrásértékűek-e a gáz- és villanyszámlák, a sablonos hivatalos iratok olyan ügyekben, melyekről érdemlegesebb forrásanyag is fennmaradt ? A kérdésekre (melyek számát szaporíthatnánk) általánosságban nem lehet válaszolni. A legkisebb kézirattöredék is jelentős lehet — de ez nem indokolhatja azt, hogy minden hagyaték a gyűjteménybe kerülés esetlegességeiből származó törmelékhalmazt is kell, hogy őrizzen; egy üres boríték lehet teljesen érdektelen — de szolgáltathat fontos adatot egy személyiség tartózkodási helyére vonatkozóan ; és így tovább. Fentiekből következik, hogy a fondok anyagának megrostálásakor nem nyújt elégséges fogódzót a forrásérték kritériumainak alkalmazása. Nagyobb biztonságot ad e munka elvégzéséhez, ha a fondképző személyiség jelentőségéből indulunk ki (értve ez alatt természetesen a munkásságból, magából a hagyatékból felismerhető jelentőséget, mely a társadalmi pozícióval nem feltétlenül vág egybe). Irodalmi, kulturális életünk, történelmünk kimagasló egyéniségeitől származó, vagy életükkel, tevékenységükkel összefüggő minden dokumentum méltó a megőrzésre. Ezt tekinthethetjük az első kategóriának. A második kategóriába ugyancsak jelentékeny személyiségeket sorolhatunk, de mégsem a legnagyobbakat. Az ő fondjukból, különösen, ha ez a fond terjedelmes, már kiselejtezhetek azok a dokumentumok, amelyek semmiféle vonatkozásban sem tartalmaznak érdemleges információt a fondképzőre, ill. a vele kapcsolatban állott személyiségekre vonatkozóan, s a bennük foglalt adatok más vonatkozásban sem érdekesek (pl. sablonos számlák, gépiratos többespéldányok, ha az első példány is fennmaradt, vasúti jegyek stb.). A selejtezés harmadik kategóriájában a személyiség többoldalú tevékenységének csak bizonyos 154