AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Keresztury Dezső: Az önálló magyar opera- és balettszcenika kialakulása

talán szabadtéri előadáshoz készített olyan színpadteret, amely szervesen magába foglalta a rendelkezésre álló játéktér növényzetét vagy építményeit. Ilyen munkái közül Szegeden a VERDI, MUSZORGSZKIJ és PUCCINI operák keretéül szolgálók a legnevezetesebbek. A Turandothoz kétszer is készített díszletet (NÁDASDY K. és SZINETÁR M. rendezésében) a Boriszhoz, a Bánk barihoz (SZINETÁR rendezésében) egyszer. E játéktér-tervező nemzedék nagy triászának harmadik tagja, VARGA Mátyás, talán a legsokoldalúbb művész. Nemcsak operákhoz, operettekhez, prózai és verses színművekhez, zárt színházi és szabadtéri előadásokhoz, de filmekhez, televíziós játékokhoz is tervezett díszleteket, jelmezeket; emellett a szorosabban vett képzőművészetek, főként a grafika terén is jeles műveket alkotott. Páratlanul hajlékony, találékony tér- és arányérzéke, biztos rajztudása és merészen széles skálájú, érzékeny kolorizmusa, ritka munkabírása, ösztönös biztonsága a stílusok útvesztőiben való nyugodt eligazodásra, törhetetlen vállalkozókedve, s higgadt ragaszkodás a a magát mindig érvényre juttató egyéni megjelenésformákhoz: csendben, a korallok szívós erejével épülő életművét a korszak legváltozatosabb és terjedelmével is legjelentősebb színházművészeti emlékei közé emelte. Az Iparművészeti Főiskolát elvégezve a szegedi Nemzeti Színházhoz került. Itt nemcsak alapos szakmai gyakorlatra tett szert, mert hiszen mindent neki kellett terveznie, kiviteleznie, de gyakorolhatta magát a szűkös lehetőségek közt is jelentőset alkotás technikájában is. 1935-től a budapesti Nemzeti Színház egyik díszlettervezője lett, itt a drámai műfajok legkülönfélébb problémáival kellett megbirkóznia az avantgárd kísérletek legfőbb magyarországi meghonosítójának, NÉMETH Antalnak munkatársaként. Amikor a kolozsvári Nemzeti Színház főszcenikusa lett, az ő vállára nehezedett az egész operarepertoár színpadi megjelenítésének gondja: az operairodalom remekműveinek és népszerű alkotásainak hosszú sorát vitte ott néhány év alatt színre. 1944-től kezdve ismét a budapesti Nemzeti Színház vezető szcenikusa lett; főterületévé tehát a drámai színpad; de, különösen a nagy szabadtéri színpadok számára továbbra is tervezett igen szép, s nagy kifejező erejű opera-színpadképeket; külön ki kell emelni a hatalmas térhatásokat igénylő szegedi szabadtéri színpad számára tervezett Aida, Bánk bán, Hunyadi László, Hári János, Trubadúr díszleteit. Ebben az időben nőtt fel a magyar filmdíszlet-tervezés legjelentékenyebb alakjai közé. Munkásságával azt bizonyította, hogy nincs lényegbeli különbség az operai, drámai, szabadtéri színpadképek között: a színpadi tér és jelmezek alkotójának a rendelkezésre álló terepre, s a megelevenítendő mű szellemére kell figyelnie; ezekhez alkalmazkodva kell létrehoznia a játék olyan keretét, amelynek nem szabad külön hangsúllyal a maga egyéni érdekességére, hatásosságára felhívnia a nézők figyelmét, minden színpadkép megformálásában meg kell őriznie a produkció stílusának egységét. Találhatunk munkái közt szinte naturalistán részletezett hitelességű színpadképeket, de olyanokat is, amelyekben a színterek változását csupán a színfoltok fényes felragyogása, elsápadása, elszürkülése jelzi. A filmdíszlet-tervezés sajátos módszereinek kialakításában az úttörők közé tartozik. Sok kiállításon is szép sikert aratott mind Magyarországon, mind külföldön. A hivatalos elismerés az ő esetében sem maradt el: Kossuth-díjas és „érdemes művész" lett. A színpadkép látványának elsőrangúan fontos összetevője a jelmez. Az eddig ismertetett színpadformáló művészek mindegyike tervezett jelmezeket is. KÉ363