AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Keresztury Dezső: Az önálló magyar opera- és balettszcenika kialakulása

Operaházánál, a budapestinél működött. Nem alakított ki új stílust; ilyenre nem is törekedett. Azt tartotta fő feladatának, hogy a hazai színházakat — főként a budapesti Királyi Operaházat — olyan díszletekkel lássa el, amelyek jól megfelelnek az akkor Európa-szerte uralkodó színházi stílus követelményeinek. Jelentősége nem újítóként, hanem alapozóként kimagasló. 0 teremtette meg a hazai önálló fejlődés lehetőségeit; egyébként első volt a magyarországi születésű mesterek közt is. Hogy a színházi, főként az operai és balettelőadások látványa, „kiállítása" — ahogy említettük — elhanyagolhatatlanul fontos része a produkciónak már PAULAY Ede, a Nemzeti Színház modern fejlődését elindító, kiváló igazgató felismerte. Igazgatása alatt vetette le ez a színház végleg mi idén provinciális vonását: műsorpolitikája, stílusa, szelleme önállósult. Vezető díszlettervezőt azonban még PAULAY is az említett LEHMANN Mór személyében szerződtetett. Hogy azonban mindez megtörténhessék, a magyar művelődéspolitikának, sőt az egész magyar állami, politikai és gazdasági rendszernek meg kellett változnia. Az 1867-ben létrejött kiegyezés után az egységes Habsburg-birodalom helyére a két önálló államot egyesítő Osztrák—Magyar Monarchia lépett. A művelődési politikában teljes önállóságot szerzett Magyarország mindent elkövetett, hogy százados elmaradását behozza, hogy Bécstől való függőségét megszüntesse, sőt, hogy Budapestet, a maga fővárosát Béccsel egyenrangúvá, a Duna másik királynőjévé tegye. Rendkívüli ütemű fejlődés indult meg az iparosodás, a polgárosodás, a városiasodás területén: e fejlődés minden fényes és sötét velejárójától kísérve. Ezért is épültek egymás után a növekvő vidéki városok színházai; egy ideig szinte kizárólag az ebben specialista bécsi FELLNER cég tervei szerint; hamarosan azonban már hazai cégek vállalkozásában; nem ritkán hevenyészve, valamiféle sajátosan magyar színezetet keresve. Főként a főváros növekedett lázas iramban. S ezzel a fellendüléssel együtt bontakozott ki Budapest nemegyszer túlságosan is rögtönzöttnek, nagyzolónak, megalapozatlannak látszó, de mindenképpen változatos, a forrásban levő musthoz hasonlóan zamatos-zavaros, mámoros színházi és zenei élete. A Nemzeti Színház mint drámai színház is hamarosan kinőtte régi otthonát; az operának nem tudott már kellő helyet biztosítani. Ezért épült meg, némi késedelmeskedéssel bár, de mind építészeti megjelenésében, mind művészi díszítettségében, mind technikai felszereltségében gazdag, szép, reprezentatív Operaházunk. Az épületnek nagyon szépnek kellett lennie; lett is. A legkiválóbb építészek felkért hatosából YBL Miklós, a századvég annyi művészi épületének tervezője került ki győztesen. Terve igen szerencsésen, szép arányokkal és mértéktartásával is megnyerő díszítéssel egyesítette a világvárosok nagy operaházainak jól alkalmazott elemeit. Az épületet a főváros reprezentatív sugárútján emelték, azóta is az ország büszkeségei közé tartozik. Ennek megfelelő gondossággal építették is fel. 1875-től 79-ig készült az épület; a belső, művészi és technikai kiképzés 1884-ig. 1884. szeptember 27-én volt benne az első előadás: a Bánk bán első felvonása, a Hunyadi László nyitánya, meg a Lohengrin első felvonása volt műsoron. Az Operaház igen gazdag műsorral indult; működésének első fél esztendejében huszonöt operát és öt balettet mutatott be. Ezeknek csak kisebb részét vitte át az igazgatóság a Nemzeti Színházból; a legtöbbet egészen új díszletekkel, jelmezekkel állította ki. Ebben a műsorban megtalálhatók a kor világszerte játszott operái: a Faust, a Lohengrin, a Tannhäuser, a Fidelio, Trubadúr, Álarcosbál, 346