AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: „Organum a nagy közönségért". (A Vasárnapi Újság a Bach-korszak

Annyit már akkor elismertek, hogy az előtte elszórva megjelent ún. népies munkáknál egy-egy fokkal mindjárt kezdetben magasabban kezdé a hangot, hogy az együgyűségre hibásan számított ,kelmed és kigyelmed féle' litteratúránál már születésekor egy lépéssel előbbre volt — azonban a ,népiesség' még sem igen haladt előre, a Vasárnapi Újság vagy nem tudott, vagy nem akart,népies' lenni. — A feladat megfejtésre várt. — Az út sok tekintetben egészen új volt, s bár most is teljesen méltányoljuk a korábbi időkben e téren történteket (p. o. Brassainak 13 éven át fennállott kolozsvári Vasárnapi Újságát, s minden néven nevezendő ,népbarátokat' és ,falu könyveit') mind ez előzményeknek mégis a szellem erőteljes újra ébredésének korszakában, a gyökeresen megváltozott új viszonyok között, nem sok útmutató hasznát vehettük. Idegen példák utánzásával sem arathattunk volna nagyobb sikert."

20 Vitapartnerei, de a szerkesztő éber lelkiismerete is állandó önvizsgálatra kényszerítették a lapot. Néplap-e valóban? Akár a szó abszolutizmuskori értelmezése szerint is? Lehet-e egy nemzethez úgy intézni mondanivalóját, hogy a műveltség kapujában állók is megértsék? Avagy: taktikus-e a jelen helyzetben, még a műveltség okán is, kifejezésre juttatni azt a tényt, hogy az elnyomó hatalommal szemben álló nemzet nem egy tömb ? Alkalmas-e a népnyelv, adott esetben a paraszti nyelv, korszerű ismeretek közlésére, mégha népszerű szinten is? Főként az ötvenes évek elején keletkezett ,,népies" kiadványok, ,,néplapok" és az álnépies tájköltészet bajnokainak hitelrontása után? Szerkesztő, vezető munkatársak becsületére váljék: állandóan napirenden tartották ezeket a kérdéseket, soha sem tértek ki gyáván előlük. „Nem tudjuk — olvashatjuk a Szilágyi Ferenccel vitatkozó szerkesztőségi cikkben — mit ért a szerkesztő úr a ,nép' alatt. Mi nem írunk azon néposztálynak, melly nem tud olvasni, annak sem, melly valami csekély előismerettel nem bír, s nincs fogékonysága az irodalom iránt. Mi azon osztálynak írunk, melly nem nyers tömeg, megvannak a szellemibb vágyai, de nem olly vagyonos, hogy az irodalomra valóban költhessen, sem annyira tudományosan készült, hogy a szaklapokat s könyveket élvezhesse, s ideje sincs reá sokat olvasni. Hogy ez az osztály hazánkban számos mutatják előfizetőink. Mi azt hisszük, hogy illy közönség nem szorult holmi együgyű előadásra, sem iskolás hangra. Mi a népiest iratainkban sem a póriasság-, sem az affectatióban nem keressük, hanem az egyszerű, világos, érdekes s tömött előadásban. Mi nem kívánjuk lapunk íróitól, hogy megtagadják magukban a mívelt embert, kit a nép örömest és tisztelettel hallgat, sőt ellenkezőleg megkívánjuk bennök. Mi sem hisszök, hogy egészen eltaláltuk volna a hangot, de azt igen, hogy jó úton járunk, s mindinkább el fogjuk találni."

21 „Mik egy néplap kellékei? — kérdi a PÁKH Albert aláírásával megjelent Előfizetési felhívás — az, hogy érdekes legyen. Az, hogy hasznos legyen. Az, hogy olcsó legyen." „A Vasárnapi Újság — fejtegeti más alkalommal PÁKH — néplap ugyan (a szó széles, általános értelmében), de nem népies lap; célja: (mint létének, használatának biztosító föltétele) a népszerűség, de nem népiesség.

22 20. A „Hírmondó" című új néplap és a „Vasárnapi Újság". = Vasárnapi Újság. 1858. nov. 14., 46. sz. 21. Egy kis szóváltás. = Vasárnapi Újság. 1854. ápr. 9., 6. sz. 22. A „Hírmondó" című új néplap és a „Vasárnapi Újság". = Vasárnapi Újság. 1858. nov. 14., 46. sz. 335