AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Egy elfelejtett magyar szlavista

álló: történetírói gyakorlata mondatja ki vele, hogy nem a „jelenkor szemüvege,, hanem az ő időszakok természete szerint illő vala bírálgatni, ha igazságosak akarunk lenni". KÁLLAY történeti áttekintése a feudalizmus igazolása; konzervatív aulikus történelemszemlélet jellemzi. Amit e röpiratban kifejt, azt újságcikkeiben megismétli: az „orosz statusrendszer"-ről

38 mérsékelt véleményt nyilvánít, utal ugyan a magánjog „gyenge" állapotára és az ebből fakadó megannyi visszaélésre, de bírálatának élét letompítja a szenvtelennek tűnő ismertetés. A lengyelek továbbra sem rokonszenvesek számára.

39 Azért nem virágzott Lengyelország, mert „középrende nem volt" — írja, s középrendnek nevezi a művelt városi polgárokat, a józan, szerény, munkaszerető földmíveseket. De következtetése ismét a konzervatív gondolkodóra utal: lépcsőnként kell csak terjeszteni a fölvilágosodast. Itt jegyezzük meg, hogy e cikkét — egyébként türelmes szemléletével ellentétben — az antiszemitizmus olcsó demagógiája ékteleníti. A nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontja a SzÉCHENYi-éhez áll közel, ha nem olyan messzetekintő és koncepciózus is. A magyarosításnak nem ellensége, de bizonyos feltételekhez köti, mint például az alkotmány előrehaladása, a népiskolák és a tanodák munkája, és így tovább.

40 Itt meg kell állnunk: különbséget kell tennünk a magyarosítás és a magyar nyelv terjesztése között. Ezeknek mértékében és módszerében lényeges eltérés mutatkozik a pártok között, illetve a pártokon belül. KÁLLAY világosan látja, le is írja, hogy „Magyarország egy tarka nép vegyületből álló ország".

41 Ennek igyekszik történeti magyarázatát adni: „Mikor Pannoniát elfoglalák őseink, nyelvökkel is igen természetes hogy fel sem hagytak, mert a meghódított lakosok magok sem bírtak oly értelmi súllyal, mely teljes felolvasztást eszközölhetett volna; azon néhány gazdasági szó, melyek KOLLÁR szerint a tót nyelvből mentek a magyar nyelvre, sokkal csekélyebb számú, mintsem hogy nyelvolvasztásról magasb szempontbúi csak szót is tehetnénk . . ."

42 A kétfelé hadakozó KÁLLAY átveszi SZÉCHENYI gondolatát a nagyobb értelmi súly olvasztó erejéről, és a szláv tudósok-röpiratszerzők (KOLLÁR, HOIÖ stb.) érvelését is kétségbe vonja: a magyar nyelvben akadnak szláv jövevényszavak, de ennek a ténynek nincsen különösebb jelentősége. A magyarosítást feladatnak tartja,

43 de azt okos törvényekkel és nem politikai zűrzavarokkal lehet keresztülvinni. A radikális ellenzéknek (KOSSUTH Lajosnak!) a nemzetiségi kérdésben elfoglalt és sok szempontból magyarázható türelmetlenségére céloz KÁLLAY. Nem csupán taktikai és modorbeli a különbség; bár annak is fontos lehet a szerepe. A „fontolva haladás", a lassú reform a feudalizmuson és a jelenlegi állapoton belül kívánt fokozatos változásokat, a statusquo őrzése KÁLLAY számára a jövő kulcsa. KÁLLAY nem egyezteti a nemzetiségek és a magyarság álláspontját, nem közvetít a vitázó felek között, hanem pregnánsan fejt ki egy konzervatív nézetet, mely egyként helytelenít — ahogy másutt írja — magyar 38. Orosz statusrendszer. = Nemzeti Újság. 8. Í847. I. 488. szám. 39. Örökváltság. Uo. I. 490. szám. 40. Olvadás és olvasztás. — Világ. 3. 1843. I. 18 — 21. szám. 41. Szózat. = Nemzeti Újság. 8. 1847. 449 — 450. szám. 42. L. a 40. számú jegyzetet. 43. L. a 41. számú jegyzetet. 300