AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

II. Nemzetközi könyvtári élet - Gombocz István: Az IFLA Nemzetközi Kiadványcsere Bizottságának 40 éves működése

előtti kiterjesztő javaslatok tehát egyelőre ismét háttérbe szorultak. Ezt a felfogást tükrözték a Londonban elfogadott határozatok is, melyek több éven át megszabták az Albizottság működését, így érdemes őket idézni: 1. minden országban állítsák össze a nyomtatott, írógépen írt, vagy mikrofilmre vett egyetemi disszertációk és egyéb publikációk bibliográfiáit; 2. mindenütt készítsék el a ki nem adott disszertációk tömörítvényeit; 3. a csereanyag jó elosztása érdekében az egyes országok egyetemi könyvtárai létesítsenek koordináló együttműködést. A londoni ülés után KÉSSEN élénk levelezéssel elkezdte a fenti határozatokra vonatkozó helyzetképek begyűjtését azoktól az országoktól, melyektől válaszokat remélhetett. Már ez az akció is annak a jele volt, hogy az Albizottság a háború előtti rögtönzéseket és ötletszerű javaslatokat abbahagyva komolyabb gondot kezdett fordítani az egyszer elhatározott tennivalók végrehajtására. Ettől az időtől fogva tehát szervezettebb és a programhoz jobban igazodó bizottsági munkáról beszélhetünk. A begyűjtött nemzeti jelentések összefoglalóját KÉSSEN 1951-ben Rómában nyújtotta be.

10 Ebből kiderül, hogy a skandináv országok és Hollandia eleget tettek a londoni követelményeknek. Németországban még alig változott a helyzet. A párizsi Sorbonne elkezdte a francia disszertációk központi szétosztását. A jelentést vita követte, amelyben a nyelvi nehézségekre terelődött a szó. így a londoni követelményekhez egy újat csatoltak: a nem világnyelveken kibocsátott disszertációkat mindenütt lássák el angol, német vagy francia összefoglalókkal. A londoni ülés után KÉSSEN újult erővel folytatta az adatgyűjtést. A legfontosabb helyekre eljuttatta a nyelvi határozatot, megismételte a korábbi kívánalmakat és új országokra (Ausztria, Törökország, Egyiptom) is kiterjesztette az adatgyűjtést. Különösen nagy figyelmet fordított arra, hogy befolyásával előmozdítsa a német disszertációk kötelező kinyomtatásának legalább részleges megindítását. Akciója széleskörű visszhangot váltott ki, ami a Koppenhágában (1952) benyújtott jelentéséből derült ki.

11 Ebben már 15 ország cserehelyzetéről adott részletesebb áttekintést, most már figyelemmel az idegen nyelvű tömörítvények ügyére is. Kívülről jövő kezdeményezésnek tett eleget az Albizottság akkor, amikor csatlakozott a 18. Nemzetközi Dokumentációs Kongresszus határozataihoz és előtérbe állította az akadémiai jelentések cseréjét. Ennek logikus folyományaként az Albizottság most már véglegesen elhatározta, hogy illetékességi körét kibővíti és nevét ennek megfelelően megváltoztatja: „Az egyetemi és más tudományos kiadványok cseréjének albizottsága" lett a neve (Sub-Committee on the exchange of university and other scientific publications — Sous-Commission des échanges de publications universitaires et scientifiques). Az erre vonatkozó vitában egyesek mégis felvetették azt az aggályt, hogy nem hatol-e be ezzel az Albizottság a tudományos egyesületek szférájába? KÉSSEN 1953-ban ért működésének tetőpontjára, amikor az IFLA Bécsben 10. KÉSSEN, AV: Sous-Commission des échanges de publications universitaires. = Actes . .. Vol. XVI. 17e session, Rome, 1951. La Haye, 1952. 78-82.1. 11. KÉSSEN, A.

: Rapport de la Sous-Commission des échanges de publications universitaires. = Actes . . . Vol. XVII. 18e session, Copenhague, 1952. La Haye, 1952. 81-86. 1. 92