AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Jeszenszky Géza: Magyarország az I. világháború előtti negyedszázad angol nyelvű kiadványaiban

teszik magukévá a szocializmus vagy a munkásság ügyét. Amit a magyar uralkodó osztályok képviselnek, az anathémát jelent a mi országunk felvilágosodott politikusai számára, legyenek azok konzervatívok, liberálisak, munkáspártiak vagy nacionalisták. A magyarok tagadják magyarosítási szándékaikat, de ez olyan érv (ha egyáltalában érvnek lehet nevezni), amivel csak a tájékozatlan külföldieket lehet becsapni. Egy éven át sikerült ezt velem megtenniük, de ma már elvesztette hatását, és szeretném, ha nem lehetne megismételni azokkal a honfitársaimmal, akik abban a megtiszteltetésben részesítenek, hogy elolvassák könyvemet."

73 Ezután SETON-WATSON röviden áttekinti az ország történetét, főként a Felvidékre és azon belül a szlovákokra koncentrálva, majd részletesen tárgyalja a dualista korszak nemzetiségi politikájának intézményes és egyedi visszásságait. A szlovákokhoz és általában a nemzetiségekhez fűződő erős érzelmi kötődése ugyan több túlzás és tévedés forrásává is válik, fogalmazásmódjának helyenkénti élessége sem segíthette elő, hogy esetleges magyar olvasói vele könynyen egyetértsenek, de az alapvető kérdésekben túlságosan is igaza volt. Éppen EÖTVÖS definíciójára hivatkozva mutat rá, hogy a nemzetiségek önálló nemzeti vonásait már nem lehet tagadni és nem tartható fenn az egységes magyar politikai nemzet fikciója. Joggal cáfolja azt a gyakori magyar állítást is, hogy a nemzetiségi mozgalmakat csupán néhány hivatásos agitátor tartja életben és nincs szélesebb társadalmi alapjuk. Bemutatja, hogy az elmúlt évtizedekben a magyarság inkább tért veszített a nemzetiségekkel szemben, vagyis nyilvánvaló a magyarosítási „félintézkedések" kudarca, s sikerre legfeljebb a brutális erőszaknak lenne esélye, míg a jelenlegi módszerek csak az ellenérzés, a gyűlölet növelésére alkalmasak. Ismeri az asszimiláltaknak sokszor mindenki máson túltevő sovinizmusát is. A megoldási lehetőségeket mérlegelve meggyőzően cáfolja a teljes asszimilálás lehetőségét, a szeparatizmust viszont egyrészt néhány fantaszta jámbor óhajára redukálja, másrészt megállapítja, hogy csak a Monarchia felbomlása és egy európai háború tehetné reális elképzeléssé, ő viszont mindkét eseménytől irtózik. A szeparatizmusról azt is megjegyzi, hogy Magyarország kizárólag az Ausztriával fönnálló kapcsolatnak köszönheti, ha e veszélytől nem kell tartania. A különböző föderatív elképzelések közül a szociáldemekrata Karl RENNER korporativ megoldását, vagyis a nemzetiséget a közigazgatási hatalomtól elválasztó, a nemzeti hovatartozás kérdését (hozzátehetnénk: KOSSUTHIIOZ hasonlóan) a vallásfelekezetekhez hasonló szintre redukáló államformát tartja a legjobbnak, és határozottan előnyben részesíti a területi autonómiák gondolatával szemben, ismerve a vegyes nemzetiségű területek nagy számát. A reformok előfeltételének tartja a választójog kiterjesztését, a megyerendszer megreformálását, az igazságügyi és iskolaügyi rendszer megváltoztatását, valamint a „magyarországi" (Hungarian) és „magyar" (Magyar) kifejezés közti világos különbségtételt. Hangsúlyozza, hogy mindez nem veszélyeztetné Magyarország területi integritását és a magyarság primus inter pares helyzetét. A koalíciótól nem várja ezeket a lépéseket, de bízik benne, hogy az általános választójog nyomán létrejövő új parlament fogékony lesz az új gondolatokra. Végezetül foglalkozik még a délszláv kérdéssel, ennek megoldását kész az egyenjogúságon és szabadságon nyugvó Monarchia keretei között látni. A függelékben közli a nemzetiségi kérdés legfontosabb dokumentumait (köztük az 1868-as nemzetiségi törvény fordítását), számos nem73. Racial problems . . . XIX-XX. 1. 421