AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kozocsa Sándor: Három költő emberközelből

Három költő emberközelből KOZOCSA SÁNDOR 1 Babits Alig lehettem néhány hónapja a Széchényi Könyvtár „önkéntes", fizetés nélküli gyakornoka, amikor egyik idősebb kollégámat, RÉDEY Tivadart megkértem, vezessen be BABITS Mihályhoz, mert tudtam, milyen nehéz bejutni a Reviczky utcai remetéhez. Egy hétköznap késő délutánján ballagtam fel az ódon ház második emeletén levő lakásba. Csengetésemre maga a költő nyitott ajtót, s az előszobán és a lakás közepén levő ebédlőn keresztül vezetett a jobb oldali, legbelső helyiségbe, az elég szűk dolgozószobába. Az ajtóval szemben levő kb. öt méter hosszú falrészt a mennyezetig tele könyvespolcok takarták, a hazai és a világirodalom remekei, lexikonok és szótárak társaságában. A szobaajtó bal oldalán, az ablak mellett, hűséges kutyaként, fejedelmi rendetlenségben terpeszkedett — a nippekkel és egyéb csecsebecsékkel telerakott — íróasztal. Az ajtótól jobbra bordó bársony garnitúra. Miután a költő a villanyt felkattintotta, a széles sezlonon foglaltunk helyet, mégpedig úgy, hogy a jobbjára ültetett. Kissé lassan indult meg a beszélgetés. Elmondtam vele kapcsolatos első élményemet: 1921-ben, DANTE halálának hat évszázados fordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében, az éppen RÉDEY Tivadar által rendezett kiállításon, mint maturandus diák, először láttam meg SCHÖPFLIN Aladár, SZABÓ Lőrinc és TÖRÖK Sophie társaságában. Mosolyogva hallgatta, hogyan sodródtam a közelükbe, és lestem a kiállítással kapcsolatos minden szavukat, mint kinyilatkoztatást. Emlékeztettem, hogy az egyik tárló előtt, amelyikbe KAPOSI József művét, a Dante Magyarországont helyezték, a következő megjegyzést tette: „a legnagyobb magyar dantista", míg SCHÖPFLIN egy másik tárlóban Dante cikkének kéziratát mutogatta, azt mondván, hogy idegen íróról csak DANTÉról írt, nem teljesen így volt, mert SiENKiEWiczről és a provencal MiSTRALról is cikkezett. Egyébként a húszéves SZABÓ Lőrinc majdnem olyan szerényen húzott a Babits—Schöpflin-sleppben, mint — még láthatatlanabbul — jómagam . . . Később szorongva elővettem a Bácskai Élet nemrég megjelent számát, és igen félénken kértem, olvassa el Elégiám&t. — Csinos! — csak ennyit mondott rá, de láttam rajta, nem sokra értékeli. Már éppen felkelőben voltunk, amikor BABITS átszólt — a középső szobában tevő-vevő — feleségéhez: — Jöjjön csak, hadd mutassam be a doktor úrnak! — mire én zavarba jöttem, hiszen — a szokástól eltérően — a nőt mutatja be nekem. Megjelent TÖRÖK 397