AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: Joannes Manlius könyvkötői tevékenysége

nyomtatvány, amelyet MANLIUS bekötött, Boldizsár 1590-ben bekövetkezett halála előtt készült. Ez is megerősíteni látszik a Manlius-féle kötések és Boldizsár közötti összefüggést. Aligha téves tehát annak feltételezése, hogy MANLIUS BATTHYÁNY Boldizsár könyvtára számára egész sor könyvet kötött be. Ehhez további bizonyítékul szolgál az a kötet is, amelyet BATTHYÁNY Boldizsár könyv­tárából a 17. század második felében a soproni evangélikus egyház könyvtárába került és ma is ott őrzik. 8 Köztudott, hogy protestáns felfogása miatt Krajnából (a mai Szlovéniából) menekülni kényszerült MANLIUS BATTHYÁNY Boldizsár oltalma alá helyezte magát 1582-ben. Itt is dolgozott azután 1585-ig, ahová 1589-ben rövid időre újra visszatért. Harmadszor és utoljára 1595—1597 között nyomtatott Németújvárott MANLIUS, most már Boldizsár fia és utóda, Ferenc városában. A ma Németújvárott (Güssing) és a soproni evangélikus könyvtárban őrzött nyomtatványok, amelyeket MANLIUS kötött be a volt tulajdonosokra vonatkozó kézírásos bejegyzések és a könyvtári jelzet feltüntetésével időrendben a követ­kezők : 1. Jovianus, Johannes: Carminum, quae quidem extant omnium. Tom. IV. Basel 1556 officina Henricpetrina. — 8° „Balthas. de Batthyan" - „Conv. Nem. 1661" Güssing 3/71 2. Jovianus, Johannes: Opera I—III. Basel (1566) Sixtus Henricpetri. — 8° „Balth. de Batthyan" (I-HI) - ,,Conv. Nem. 1661" (I) Güssing 2/50, 2/51, 2/52 3. Lascovius, Petrus: De homine magno . . . Wittenberg 1585 haeredes Cratonis. — 8° „Andreáé Beythe" — „Conv. Nem. 1661" Güssing 3/86 4. Dionysius Halicarnasseus: Scripta, quae extant, omnia . . . Frankfurt a.M. 1586 Wecheli haeredes. — 2° „Balthas. de Batthyan" Güssing 3/254 5. Fox, John: Eicasmi seu meditationes . . . London 1587 George By­shop. — 2° „Balthas. de Batthyány" — „Georgii Severini Con. Aul. ej. M. B. Adami de Battyan 1629" - „ML" [Matthias Lang] Sopron, ev. Lb. 99 6. Pezelius, Christophorus : Septima pars argumentorum . . . Neustadt a, H. 1588 Matthaeus Harnisch. — 8° Güssing 2/8 7. Tasso, Torquato: Delle lettere familiari. Bergamo 1588 Comino Ventura. — 4° Güssing 4/250 8. Maffeus, Johannes Petrus: Historiarum Indicarum libri XVI. Köln 1589 off. Birckmannica, Arnold Mylius. — 2° „Balthas. de Batthyan" — „Conv. Nem." Güssing 3/215 9. Paracelsus: Bücher und Schrifften. I—V. Teil + Appendix. Basel 1589 Konrad Waldkirch. — 4° „Conv. Nem 1661" (IV) Güssing 4/248, 2/249 10. Paracelsus: Erster (Ander) Theil der Bücher und Schrifften. Basel 1589 Konrad Waldkirch. — 4° „Conv. Nem. 1661" Güssing 4/242, 4/243 8. Jelzete Lb. 99. :304

Next

/
Thumbnails
Contents