AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

Haraszthy Gyula: Gombocz István 1921—1973

GOMBOCZ ISTVÁN 1921 — 1973 Vannak távozások, amiket szinte lehetetlen tudomásul vennünk; még köztünk él, dolgozik az örökké tevé­keny GOMBOCZ István, s máris rá kell döbbennünk, hogy fiatalon, alkotó ere­je teljességében, tevékenységének fel­felé ívelő szakaszában végső búcsút vesz mindnyájunktól. Halála a hazai rö­göt védő katona hősi helytállását idézi: munkahelyén az utolsó pillanatig kitar­tott, pedig már tudomásul kellett ven­nie a végső intést. De ő a rá jellemző akaraterővel befejezte soronlevő mun­káját, majd csendben távozott, s élete utolsó órájában tekintetével még egy­szer átfogta az otthont, a kedves bu­dai tájat. Ki is volt a mi szeretett barátunk és munkatársunk ? Honnan jött és mit végzett, mit alkotott ? Már családi hagyományai, az ott­honi légkör szinte predesztinálták arra, hogy a magyar művelődés ügyének kiemelkedő, alkotó munkása legyen. Édesapja Gombocz Endre, a botanika egye­.temi tanára, a magyar flóra, föld, táj, tudománytörténet nagynevű kutatója volt, nagybátyja pedig, Gombocz Zoltán, a világhírű nyelvészprofesszor, az Eötvös Kol­légium egykori kiváló igazgatója. Gombocz István a jogi tanulmányokat választot­ta, 1940—1944 között a budapesti Tudományegyetem hallgatója volt. Diploma­tának készült, disszertációjának témáját a nemzetközi jog köréből merítette. Előbb államtudományi doktorátust szerzett, majd 1947-ben „Sub auspiciis Rei Publicae" avatják a jogtudományok doktorává. Már diákkorában behatóan foglalkozott a nyelvekkel, s a háborús években is járt Ausztriában, Csehszlovákiában — Svájc­ban pedig nyári egyetemet végzett. Minden arra vallott, hogy egy kivételes képes­ségű és műveltségű fiatalember lép arra a területre, ahol népét és hazáját a legjob­25

Next

/
Thumbnails
Contents