AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

III. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Pukánszkyné Kádár Jolán: Az Országos Széchényi Könyvtár „Régi Magyar Könyvtár" gyűjteménye a két világháború között (1919—1939)

folyamodni. Célszerűbbnek látszott tehát az egész gyűjteményt SZABÓ Károly szerint átszámozni s a nála nem szereplő műveket eleve index-számokkal megjelölni. Ennek a korlátlan számozási lehetőségen kívül még az az előnye is megvolt, hogy magából a jelzetből is rögtön kitűnt, hogy az illető mű szerepel-e SZABÓ Károly bibliográfiájában, vagy később került elő. Ez azonban az elvégzendő feladatnak csupán kisebbik és kevésbé fontos része volt. Lényegesebb és nehezebb is volt a másik, a Régi Magyar Könyvtár harmadik kötetében felsorolt anyagnak, a magyar szerzőktől külföldön megjelent műveknek összegyűjtése és felállítása. Ezek addig — az ősnyomtatványokat kivéve — a raktárakban, a müncheni rendszer különböző szakjaiban voltak szétszórva. A gyűjteményt teljessé tevő harmadik rész (RMK III.) felállításának terve már régebben felmerült. VARJÚ fent említett cikkében szólt is róla, de a gondolatot eleve elutasította. Okfejtése szerint ez felesleges, mert legbecsesebb darabjai, az ősnyomtatványok már úgyis ki vannak emelve és el vannak zárva; másrészt káros is volna ezeknek a műveknek a kiszedése a szakokból, mert ez a könyvtár túlságos feldarabolására vezetne; harmadszor és legfőképp lehetetlen is a kiszedésük: számuk oly nagy (VARJÚ háromezerre becsüli), hogy kiválasztásuk és újra feldolgozásuk annyi időt és munkaerőt kívánna, amelyekkel a könyvtár ez idő szerint nem rendelkezik. Ez a felfogás már akkor sem volt teljesen helytálló, és hovatovább még kevésbé lehetett vele egyetérteni. Az első érv, hogy a legbecsesebb részt, az ősnyomtatványokat már úgyis külön kezelték, egyáltalán nem mentett fel az alól, hogy az egész anyag különgyűjteményként kerüljön felállításra. Könyvészeti szempontból valóban az ősnyomtatványok a legbecsesebbek. A külföldön nyomott magyarországi szerkönyvek mindegyike egy-egy könyvészeti remek; de nem kevésbé azok a 16. században nyomottak sem, mint az 1509-ben Velencében megjelent esztergomi Ordinarius (RMK III. 165.), melyből a könyvtár láncos kötésben őriz egy példányt, vagy az 151 l-es ugyancsak Velencében nyomott Missale Zagrabiense (RMK III. 176.), mely valamennyi közt a legdíszesebb. Sokszor azonban hasonlóan pompás kiállításúak egyes világi nyomtatványok is; ezek mintegy átmenetet alkotnak a kódexek és a nyomtatványok között; a nyomtatás folytán szövegben már nem egyedi példányok, mint a kódexek, de díszítésben igen. így a Thuróczi-krónika 1488-i augsburgi kiadásának (RMK III. 15.) akkor a könyvtár birtokában levő 3 hártyapéldányából kettő kéziratok módjára díszesen ki volt festve, FÉGER Theobald budai könyvárusnak MÁTYÁS KIRÁLYIIOZ intézett ajánlólevele aranybetűkkel volt szedve, míg a harmadik hártyapéldány festetlen; a három papírpéldány közül kettőben a fametszetek színezve vannak, a harmadik példányban nem. Az RMK III. művek darabjainak ritkasági értéke kétségtelenül kisebb, mint az I. vagy II. részé. Ez már abból is látható, hogy egyedül a Széchényi Könyvtár, már az ősnyomtatványok közül is 6 példányban őrzött egyeseket. Kevésbé ritkák, mert általában nagyobb terjedelműek voltak, nagyobb példányszámban nyomták őket, szép külsejük miatt nagyobb értéket képviseltek és gondosabban őrizték őket, végül pedig főképp külföldön terjedtek el és így nem voltak kitéve a török háborúk és vallási villongások viszontagságainak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes darabjai nem nagy ritkaságok. De ezek nemcsak az ősnyomtatványok között voltak. Ilyen nagy ritkaság pl. JANUS 206