AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

II. Az OSZK történetéből - Dezsényi Béla: Fejezetek az Országos Széchényi Könyvtár gyarapítási politikája és állományának fejlődése köréből a két világháború között

a Petőfi-Társaságban". „Időm szűkre szabottsága mellett is óhajtottam méltóságodnál tiszteletemet tenni — írja Melichnek —, azonban nem volt alkalmam bejutni." így csak most tér vissza Melich márciusi levelére (arra, amelyhez a megbízólevél mellékelve volt), minden utalás nélkül a tiszántúli tervre és megkérdezi, hogy a hírlapokkal és aprónyomtatványokkal egy füst alatt a Kálmányféle anyagot is felküldje-e. „S legyen szabad engedélyt kérnem arra is, hogy a csomagolás (láda stb.) s a vasúthoz szállítás költségeit felszámíthassuk. Máskor röstelltünk volna ilyen csekélységet szóvátenni, azonban most szegények vagyunk mint a templom egere .. ."

6 Végre július 31-én ismét sajátkezű levélben értesíti Móra Melichet a ládák elindulásáról. Igaz, hogy a ládákat nagyobbára a Kálmány-hagyaték rendezetlen kötegei töltik meg, mondja; azonkívül csak egy csomó szegedi aprónyomtatvány és közelebbről meg nem határozott „német füzetek", amelyeket egy lipcsei kollégától (könyvtárostól vagy újságírótól?) kapott, és Szegeden nem tudja hasznukat venni. Nem csak teljes mértékben igazolja a ládáknak már csak néhány csomó aprónyomtatványra redukált tartalma, hogy Móra nem szaporíthatta az anyagot, tehát nem járhatott a Tiszántúlon, hanem a levél további folyamán azt is megtudjuk, hogn az ígért hírlappéldányokat sem kaphatja még meg az OSZK „mert az ügysészségnek a diktatúrapörök miatt még szüksége van a köteles példányokra". Befejezésül közli Móra, hogy a láda 150 koronába került, a fuvart pedig a szegedi Ungár szállító cég előlegezte. Hogy a kifizetés megtörtént, és hogy tehát az OSZK az anyagot — és csakis ezt az anyagot — átvette, tanúsítja a levél első oldalának aljára írt (nem egészen precíz) feljegyzés — Sohár Lajos aláírásával (ő volt az OSZK pénzügyi adminisztrátora Melich alatt) — mely szerint „a kérdéses láda nyomtatványért utalványoztatott 160 kor. 90 fillér."

7 Az 1918-1919-ből való Szegedi Napló ügye csak 1924-ben intéződött el véglegesen, de erről az elintézésről Móra már az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központnak küldte értesítését, Pasteiner igazgatóhoz címezve. Az OSZK így jut végül is a két évfolyam birtokába.

8 Ha az OSZK egyik legelső kísérlete a kritikus korszak gyűjtésének teljesebbé tételére a vártnál kisebb sikerrel járt is, a szegedi kapcsolat még évekig nem szűnt meg, és legalább még egy gyümölcsöző periódusa volt. 1921. január 13-án kelt levelében Móra egy példányt kért az akkor megjelent Todoreszku-katalógusból,

9 és közli, hogy „a Nemzeti Múzeum számára tovább is folytatjuk a helyi és környékbeli aprónyomtatványok gyűjtését, mert az én tapasztalatom szerint a kötelespéldányok beszolgáltatásában még mindig nem állt helyre a régi rend."

10 1922-ben pedig a következő ajánlatot kapta az OSZK a Somogyi Könyvtártól: „A múzeumok és könyvtárak orsz. főfelügyelősége megengedte, hogy a szegedi ügyészség területéről a Somogyi-könyvtárba került „köteles példány"-anyagból azokat a délmagyarországi szerb és német nyelvű régi hírlapokat, amelyeknek megőrzését se helyi szempont, se általános könyvtári érdek nem kívánja, makulatúra gyanánt értékesítsük. Kénytelenek vagyunk ezt megtenni nem csak azért, mert minden lehető módot fel kell használnunk arra, hogy a könyvtár életének továbbtengetésére fedezetet teremtsünk, de azért is, hogy a továbbfejlesztésre is helyet nyerjünk és az anyag, amelynek eladását tervbe vettük, csakugyan nem képvisel mást, mint makulatura-értéket. Mégis mielőtt a főfelügyelőség által 88