AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

II. Az OSZK történetéből - Berlász Jenő: Hogyan propagálta Széchényi Ferenc az Országos Könyvtárt? Az értelmiség jelent?ségének felismerése

tudatossággal hazája javára kívánta fordítani. Már férfikorának első időszakában (1775-1782), a Terezianumból való hazaérkezése után élénk érdeklődéssel fordult a hazai értelmiség felé.

69 Tájékozódásának leginkább Hajnóczy Józseffel való megismerkedése (1779) és tartós barátsága (1781-94) adott határozott irányt és konkrét értelmet.

70 Semmi kétségünk sem lehet az iránt, hogy az új magyar értelmiségnek ez a kimagasló képviselője nyitott kitekintést előtte a széles értelemben vett hazai literatúrának és művelőinek aktuális viszonyaira, problémáira. Részletekbe menően Hajnóezytól tudhatta meg, hol tart Magyarországon az autonóm világi kultúra kialakulása, s ennek vetületeként milyen formákban, mekkora szélességben, miféle törekvésekkel jelentkezik az ország szellemi életében az új típusú polgári értelmiség. Ennek a kulturális-társadalmi fejlődésnek a sodrában Széchényi maga is benne élt, hiszen ő is annak az 1750 körül született nemzedéknek tagja volt, amelyet tanulmányai közben ért a nagy korforduló: a jezsuita rend feloszlatása (1773), s ennek kapcsán a közoktatásnak egyházi-teológiai vonalról profán államtudományi vonalra való átállítása (1777) ;

71 ő maga is meggyőződhetett róla, hogyan lendült fel Budára helyezése (1777) után a régi stagnáló egyetemi üzem, s miként jutott uralomra szellemi életünkben a régi formai képzettség helyett a tartalmi tudás új műveltségeszménye.

72 Mégis az a társadalmi helyzetrajz, amelyet az új értelmiségről Hajnóczy feltárt előtte, bizonyára meglepetést is szerzett neki. Mindenesetre csodálkozhatott azon, hogy a felvilágosodás osztálybázisának, az új értelmiségnek kialakulása mennyire gyors ütemben haladt előre, s hogy az imént még éles eszmei-szociális válaszfalakkal elhatárolt intellektuális csoportok (egyháziak és világiak, katolikusok és protestánsok, nemesek és polgárok, professzorok és falusi lelkészek, vagyonosak és nincstelenek) rövid idő leforgása alatt miként találtak egymásra, s hogyan igyekeztek kollaborálni a racionális világnézet alapján folyó kultúraépítésben. Leginkább azonban az lephette meg, hogy ennek az egységesülő értelmiségnek törzsét és vezető erejét csak kis részben alkották feudális elemek, zöme a társadalom alsóbb rétegeiből (armális nemesekből, mezővárosi iparoscsaládokból és szabad királyi városi kereskedőfamiliákból) került ki, vagyis erősen „plebejus"-jellegű képződmény volt.

73 Végül érdekes lehetett Széchényi számára az is, hogy ez a növekvő és integrálódó literátorréteg — bár a rendi társadalom részéről semmiféle jogi elismerésben nem részesült — mégis milyen komoly szerepet kezdett játszani a közéletben: pasquillusaival, röpirataival, hírlapjaival, könyveivel egyre inkább befolyása alá vonta a közgondolkodást, a közérzületet, a közakaratot. Közülük kerültek ki József császár antifeudális és antiklerikális reformjainak leglelkesebb hívei, de ők inspirálták a vármegyéknek, majd 1790-től kezdve a diétáknak is azt a hatalmas hazafiúi érzést és szellemiséget, amely forrása lett a magyar nemzet újjászületésének.

64 c) Széchényinek a hazai értelmiség iránti érdeklődése során persze nemcsak kedvező mozzanatok tűntek a szemébe, észre kellett vennie kirívó fogyatékosságokat is, amelyek gátolták ennek az új társadalmi alakulatnak önkifejtését, közérdekű hivatásának teljesítését. A legnagyobb baj, amelyből minden egyéb hiányosság eredt, a szervezetlenség volt. Ez pedig — nem vitás — az ország gazdasági-társadalmi fejletlenségéből eredt. Hazánk ui., mint a többi középkelet-európai agrárország, csaknem teljesen híjával volt a XVIII. századi értelemben vett korszerű városiasságnak. Városai, az egyetlen Pest kivételével meg73