AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

II. Az OSZK történetéből - Berlász Jenő: Hogyan propagálta Széchényi Ferenc az Országos Könyvtárt? Az értelmiség jelent?ségének felismerése

III. A BELFÖLDI PROPAGANDA CÉLJAI Nemzeti könyvtárról lévén szó, érthető, hogy az alapító kiváltképpen a hazai társadalomnak kívánta bemutatni azokat a kultúreszközöket, amelyek az országban évszázadok óta mind mostanáig szétszórva lappangtak, s az érdeklődők számára jórészt hozzáférhetetlenek, megismerhetetlenek voltak. Szóban forgó kútfőnk bőséges lehetőséget nyújt Széchényi intenciójának kifejtésére. A fentebb közölt 2. táblázaton szereplő rovatok címeiből és számadataiból kiindulva, részletről részletre szemügyre vehetjük azokat a társadalmi csoportokat, alakulatokat, amelyek az expedíciós jegyzékben előfordulnak, s megkísérelhetjük kifejteni azt a mélyebb társadalmi-kulturális értelmet, amely Széchényinek velük kapcsolatos elgondolásában rejlett. Elöljáróban a táblázatról közvetlenül leolvasható két, általános tájékoztatást nyújtó mozzanatra kell felhívnunk a figyelmet. Először is megállapítható, hogy Széchényi a belföldi propaganda körét a lehető legtágabbra vonta. Nem csupán az akkori anyaországot foglalta bele, hanem az erdélyi nagyfejedelemséget és Horvát-Szlavónországot is. E körülményben ismét pregnáns kifejezést nyer a fentebb már valószínűsített alapítói intenció, mely szerint Széchényi az Országos Könyvtárt mint kulturális támaszt egyaránt rendelkezésre kívánta bocsátani a magyar korona minden népének. Másodszor igen tanulságos a szétküldött katalógusok számszerű megoszlása is. Eszerint Széchényi Pest-Budának, az ország fiatal fővárosának több katalógust juttatott, mint a nagy kultúrtörténeti múltú Felvidék és Kisalföld városainak együttvéve. Arra vall ez, hogy Pest-Buda az ő személyes meggyőződése szerint is immár az ország szellemi vezető erejét jelentette, ez a város volt hivatva kulturális megújhodásunk élén járni. Pozsony — évszázadokon át hazánk politikai-szellemi fókusza — csupán 22 katalógust kapott, többre nyilván nem is volt objektív igénye. A kultúrterületek rangsorában — Széchényi mérlegelése szerint — második helyen a Dunántúl következett, ezzel csaknem egy sorban a Kisalföld és a Felvidék, majd Erdély és a Partium, aztán a Tiszántúl, a Duna-Tisza köze, végül Horvát-Szlavónország. Nyilván nem jelentett ez a rend vitathatatlan kulturális rangsort, de mindenesetre érzékeltette a fejlődés állapotát.

37 A lényeges kérdéseknek részletenként való megragadására az expedíciós jegyzékben feltüntetett társadalmi főcsoportok adnak módot, azok a kategóriák, amelyekbe a katalógussal kitüntetett testületeket, intézményeket és magánszemélyeket Széchényi összeíratta. E beosztás szerint ment végbe a szétküldés az egész országra kiterjedőleg. Lássuk e csoportokat egyenként! 1. Első helyen az államkormányzat itthoni prominens tényezői szerepeltek: a főkormányszék (helytartótanács) és a főbíróságok (királyi tábla, hétszemélyes tábla) vezető méltóságai. Nekik Széchényi személyenként küldette meg katalógusát. 2. Hasonló magas réteget alkotott a különböző egyházak, elsősorban a katolikus egyház reprezentáns papsága. Ennek soraiból a főpásztorok általában szintén személyesen részesültek a megtiszteltetésben (bár nem kivétel nélkül), viszont a káptalanok, a katolikus egyháznak e hajdan fontos társadalmi ténykedést (hiteles helyi működést) végző testületei csak mint kollektívumok jöttek számba. 5 65