AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Petőfi kortese, Vajda János barátja

ki „ most olvassa ". Az akadály a forradalmi korszakra játszó részben van, nem azért mintha én valami kifogás alá eshetőt írtam volna, sőt a rendőrség is megvallja, hogy ezt szárazabban és tárgyilagosabban megírni nem lehetett; én P[etőfi] egész politicai és katonai pályáját egyenesen hiba gyanánt fogom föl — így is tractálom. Hanem a kérdés affölött van, vajon megengedjék-e azon korszak említését általában? Holott a múlt évben is több könyv jelent meg, mely azon időt párt-szempontból éspedig a forradaloméból taglalta, *pl. b. Kemény Gáboré, Enyed feldúlásáról, Wesselényi levelei az Alf[öldi] Albumban stb., stb. Én nem hiszem, hogy a cancellaria az én száraz ehronicámat gátolja; a helytartósági ein. titkár Balajthy — igen derék ember — szintén azt mondta: Bécsben nem fogják azt akadályozni, hanem Pálffynak, úgymond semmi mérték, sem előzmény nem dönt; ő csak személy szerint jár el. Petőfiről szóló becses adatait nagy érdekkel várom és sürgetőleg kérem [...] Rossz egészségem miatt kénytelen voltam a Főv[árosi] Lap[ok]-tól visszalépni [. . . ]"

40 Kevéssel halála előtt írt levelében is Petőfije sorsán aggódik: „A korlátnoki változás

41 is meglehetős nagy ijedséget okozott. Úgy veszik mintha már benne volnánk a birod[almi] tanácsban. Pedig amennyire a közvéleményt ki lehet venni, aligha oly könnyen megy a dolog. Én csak ,,Petőfi"-met féltem. Pedig isten úgyse kiadhatnák, mert nem is história csak chronologia, száz is jött ki ilyen a provisorium óta. Mit gondol ön, remélhetek-e? 555 előfizetőt ugyan kaptam. Nem szeretném visszaadni nekik az előfizetési pénzt, mert akkor, mint facér journalistának fölkopnék az állam. De íme, loyalis akarok lenni — egyszer életemben — a „nem vesznek be", hanem könyvecskémet lefoglalják [...). Én máj. 1-én a budai Rudasfürdő I. emeletébe költözöm; ha netán alkalmat venne ön nagybecsű soraival szerencséltetni azontúl oda méltóztassék címezni [...). Ha Petőfim kegyelmet nyerne, az irodalomban igen jó hatást tenne, mert ily liberális jelenségek által oszlanának a cancellariai változás folytán terjengő rémhírek."

42 A levél kelte 1864. ápr. 24., május 16-án Zilahy már halott, Kelemen róla alkotott véleményét a korábban említett Szokolay István Kelemen Mórhoz intézett leveléből rekonstruálhatjuk. „Zilahyt — írja Szokolay — én is sajnálom 's veszteségnek tartom szegény irodalmunkra."

43 Szokolay nyilván Kelemen Mór Zilahy Károlyt elsirató soraira reflektál. * Idézhetnénk még Kelemen Mór levelezéséből számos érdekes, a kor irodalmi és sajtó viszonyaiba betekintést nyújtó levelet. Szász Károly, Bulyovszky Gyula, Szilágyi Ferenc, Heckenast Gusztáv és annyian fordultak hozzá „nagy bizodalommal" „bajos ügyeikben". Köszönő soraik azt tanúsítják, többnyire nem eredménytelenül. Befejezésül egyetlen levélből idézünk még, sajtótörténeti adataiért. írója, Rajkay Friébeisz István, az ötvenes években a Nefelejts című irodalmi divatlap és a népszerű „Müller Gyula nagy naptára" szerkesztője arról tudósítja Kelement: „[Kecskeméthy] Aurél felszólított, hogy menjek lapjához, ígér az első hónapokban 120 frtot [...]". ,,K[ecskeméthy] átlátja, hogy irtózatosan nagy baj a redactiót összeállítani, még eddig határozottan csak Áldor Imrét fogta meg. Szóban vannak Berecz Károly (a sánta), Szini Károly, Vértesy Arnold, Szilágyi Dezső, sőt Szathmáry [Károly], az „Ország" redactora is (ez a legnagyobb titok), de mondom megállapodás még egyikkel sincs, kedv nem igen mutatkozik a fölmenetelre, de ha fölmennek is az említettek, Szathmáryt kivéve (aki a legkétesebb) van-e csak egyiknek is praxisa a lap mechanismusában ? És meg lehet-e bízni csak egyikben is ? Alig hiszem, aként gondolom, hogy nekem ott nagy hasznomat vennék, de hisz én ismétlem nem nyilatkozom addig, míg édes Mórom önnek bár csak néhány szavát nem olvasnám."

44 Friebeiszt elsősorban az érdekli: „van-e 343