AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kelecsényi Ákos: Literáti Nemes Sámuel útinaplója

rius reserva tárát átfutva akadtam egy manuscriptumra, melyet nagy áron meg is vettem. Cimét nem jegyzettek fel, de a könyv úgy kezdődik: Quum in Africam venissem Anicio Mallio consule . . . NB. Tudom, ki munkája (III. 5—6). A szerencse tovább kíséri. Pár nap múlva egy görögnek a pénzeire alkuszik eredménytelenül. Másnap izén neki, hogy a vásártól eláll, a pénzeket tartsa meg Cháronnak — erre a görög odaadja neki (III. 26b). Okt. 31-én „navis vaporacea", vagyis gőzhajó viszi át Triesztbe (III. 30a). Számára kissé idegen elembe kerül: a műkereskedés európai méretű pezsgésébe, ahol úgy látszik, magasabbak az árak, csalafintábbak az üzleti fogások. Kedves gazdag antiquar uraim, próbáljanak kegyetek is utazni, hogy tanuljanak meg egyszersmind imádkozni is ... (III. 59b). De itt is tudott jó vásárt csinálni. November 5-én ezt jegyzi fel: A mai nap váltottam fel nyolcadik és utolsó százforintos bankó nótámat, már csekély aranyaimra szorulok, majd leírja, hogy vett egy hajdan megaranyozva volt római öntött asszonyi képet, alkalmasint az ifjabb Faustináé, amelyet megtudván a trieszti doctusok, majd levágták a házi zsidókat. Azok pedig esküdtek, hogy lehetetlenség, hogy Triesztben vettem volna. En pedig a handlert is megneveztem nekik .... Soha sem hittem volna, hogy a gazdag gyűjtők elannyira dühbe eshettek volna. Egy szép menyecskének nincs annyi látogatója, mint ezen néhány rossz pénzecskémnek. Kurrens pénzt, egyiptomi, görög régiségeket, múmiát, mindent Ígérnek, akarnak pártjukra vonni, kívánják csak azon ígéretemet, hogy ezután amit kapok, nekik küldöm, előre 500 forintokkal kínálnak .... Királyok, fejedelmek és nagy országos férfiak kiküldöttjei az őrültségig keresik a szép rézpénzeket . .. nagy és gazdag férfiaknak mindinkább kedves és csaknem első foglalatosságaik közül való kezd lenni a pénzek gyűjtése (III. 59—60). Hasonló módon megrohanják Velencében is a szakértők és a régiségkereskedők, ahol már másnap 8 darab pergaménára írt könyvet vett szép miniatűr festéssel, pár szép arab könyvet és egy pergaménára írt régi héber könyvet sok színes festékekkel és aranyozott betűkkel (III. 64b). Egy vételt pedig különösen kiemel: tudva lévén nagyságod előtt, hogy Fejérvári úr ezelőtt négy évvel itt járva, mégis egy kőtáblácskát hun-forma betűkkel én fogok hazavinni Velencéből (III. 64a). A várost járva keresi azon roppant kastélyt, hol III. Andrásunk született s nevelkedett. Nem hihetem — írja —, hogy valami úton-módon rá ne ismerhetnék (III. 67b). Elmegy Szt. Lázár szigetére az örmény mechitaristákhoz, akikről már gyermekkorában is hallott erdélyi örményektől. Vettem nagyságodnak tőlük egy 24 nyelven nyomtatott imádságos könyvet (III. 70a). Átkutatja a Santa Maria la Gloriosa levéltárát is, de Magyarországot érdeklőre I. Lajos előttit nem találtam, bár sok fasciculusokat felbontottam is ... Gróf Majláthnak

1 mindazokon a fasciculusokon jegyzéseit tapasztaltam, melynél fogva semmi újságot itt nem remélhettem (III. 74a). A majdan jövőknek is azt ajánlja, hogy Velencében ne a levéltárakban kutassanak, hanem könyvárusoknál (III. 78a). Maga is több értékes könyv vásárlásáról számol be, amelyeket végre eléggé elfogadható formában tüntet fel naplója: Epistolae Heroides Ovidii ... Venezia 1530 (III. 74a) —Nonnii Marcelli Peripatetici, Venetüs 1476 (IV. 11a) — Metamorphosis (Venetüs) 1497 (IV. 11b) — Sallustius: Catilina, Venetiis, Johann Griphius (IV. 11b). Persze bőven említ csak úgy általánosságban is műveket, például november 11-én: több nagy privát collectiokat tekintettem meg: ami bennük érdekelt, azokat el nem mulasztottam megszerezni (III. 78a). Vagy pár napra rá, 14-én: Bár ha vasárnap vala is, ma sok ritka könyveket szerzettem (IV. 9b). Ügy látszik, itt már végleg idegennek érzi magát, az olaszok nyelvét nem érti, s így szaladnak tollára az alábbi sorok, noha nemrég még büszkén hangoztatta magáról, hogy én kuruc tetőtől fogva talpig (II. 70a): Megtörténik ugyan, hogy hébe-hóba a magyar is a németnek anyját emlegeti, s bárha karakterében és szokásaiban — csakugyan már nem sokat — különbőz is még, de csakugyan nehezen hiszem, hogy a földön lehetne még két oly különböző nyelvű nemzet, mint a német és magyar, mely egymással úgy összegyalulódván és szokván, annyira szimpatizálna. Ezt én jegyzékül teszem, akik Bécs és Brassónál tovább nem utaznak, alig értik meg citerám kedvetlen pengését. Annyit ugyan erősíthetek, hogy akár a német a magyart, akár a magyar a németet idegen földön találja, kétségen kívül vérét hiszi fogadni. 8 ez nem mostani tapasztalásom, de fiatal koromtól fogvai . .. De azt is számtalanszor vettem észre, hogy a latin és szláv népek egész másképp éreznek .... Húszszor szóljon egy kávéházba az ember az olaszhoz németül, mindig teszi magát, hogy ő a hangot olasznak értette. Probatum (III.70a—71b). Velencében készült feljegyzéseiből egy érzelmes, dickensi jellegű történet is összeáll. Egy alkalommal olasz kísérője — servitora, mint ő nevezi — lélekszakadva keresi fel szállásán, hogy jöjjön gyorsan vele, mert szörnyen régi könyvekre akadt. Rögtön útnak is indul. Csaknem végtelennek képzelt meredek grádicsokon benyitunk valahára egy csűr-forma roskadt 324