AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kelecsényi Ákos: Literáti Nemes Sámuel útinaplója

lakba. Egy sápadt fiatal anya szépítni akarva nyomorult sorsát, síró kisebb gyerekét bölcső helyett egy bomladozott kosárba, mely madzagon függött a magas mester gerendáról, riasztván a hallgatásért s siet élőnkbe, és más három csaknem mezítelen leánygyermekei utána. S anyjuk rongyruhái mellé bújva, megjelenésünkön tusakodva, szól egy-két szót servitorom, s előhoz az asszony egy rongypakkot, melyet számtalan kötelékeiből felbontván, kivesz belőle három könyvet. Selyembe kötött tábláiról tüstént kínaiaknak esmértem .... Selyem papírra kínai öltözetek, szokások, csigák stb. lef'estesei, igen kedvesek (nett, elegant). Egek! mit tudnék én ezen kötetekkel tenni? Kinek kellenek nedűnk az ily kínai dolgok? Kérdezősködésére megtudja az asszony sorsát. Az angol, akivel együtt élt, és feleségül is akarta venni, egy évvel ezelőtt Korfuban meghalt. A magára maradt nő eladta a férfi ingóságait, így tudott gyermekeivel eljutni Velencéig. Itt abból él, hogy egy mosónénak segít. Ha néki is volna egy víztartó edénye, egy-két dézsája, tekenője, simító reze s valami kevés pénze szappanra, akkor ő is moshatna másoknak, s éjjel-nappal dolgozna, csak hogy gyermekei ne éheznének. Próbálta a könyveket eladni, de nagyon keveset kínáltak értük, szinte csak annyi lirát, mint amennyi fontsterling volt eredetileg az áruk. Látva az elszítt s a nyomorúságok miatt elalélt fiatal asszony ringy-rongy ruhái hasadékihól mezítelen apró gyéreidnek fejeit kidugva, látva a nagy szükséget s magcin segíteni nem tudást, ... a kaputom is eladtam volna, hogy legalább egyszer ezen ártatlan, mezítelen galambfiaknak éhségét enyhítsem. Ezzel a négy gyereknek négy húszast adogattam kezeikbe, az ötödiket anyjuknak azzal a meghagyással, hogy mindjárt kenyeret és halat, vagy amit jónak lát hozzon a gyerekeknek. Aztán holnap vagy holnapután menjen ismét el a könyvárusokhoz, és mondja meg, hogy ... az a budai úr, aki a régi könyveket keresi és szállva van a Hold vendéglőbe, megígérvén érte a három aranyat, s meg fogja venni. Az asszony így is jár el, majd beszámol Nemesnek, hogy a legmagasabb ígéret 1 zechin volt a könyvekért. Na jól van, a három zechin itt van, szegény asszony! De egyiket magamnál tartom, és holnap azon szenvedő mezítelen ártatlanoknak testük takarására valami olcsó flanelt veszek véle, mert félek, hogy te, szegény teremtés, elmulatnád. Megörül szegény asszony,^ hiszen ha ruhát tud adni a gyerekekre, a két nagyobb segíthet majd neki a vízhordásban. Én teliéit ezen Vígasztcdás Könyveit kifizetvén átvettem azon feltétellel, hogy . . . három tiszteleireméltó jó embereim és jó uraim nejeinek úti ajándékul azon kívéinséiggal fogom ajánlani, hogy talán ezen könyvek áréival az említett szenvedett ártatlanok keserves sorsa valamit jobbulván, szegénykék imáját felfogván az egek fülei, szerencséltessék mindazon érzékeny szívű asszonyságokat, kik a whist, sakk, tánc és más egyéb haszontalan költségek és vesztegetés helyett a szenvedő ártatlanokról is megemlékeznek. Sírva vette e csekély pénzt az elkékült ajkú gyámoltalan, s anélkül, hogy követtem volna, nekem is egymásra omlottak a borsó nagyságú forró könycseppek szemeimből . . ., melynél fogva vigasztalni vagy tanácsot adni nem hogy tudtam volna, de hirtelen szólni sem. Hanem az eszembe jutva, hogy a servitor nehogy csaljon, és kívánjon a nyomorult lény tői, előtte két húszast adtam neki, amennyire lehetett tudtára adva, hogy én a servitort kielégítettem. Ezzel a lábtakaró egy nagy pokrócom s egynéhány szennyes ruháim . . . odaadtam, hogy azokkal is ártatlanjai mezítelenségeket takargassa. Ha Pesten történt volna velem ezen eset, minden valamennyire viselt öltözetirn szegény párának dobtam volna (IV. 6a—10b). Pillanatig sem kétséges, hogy ez az érzékeny történet idehaza elérte a kívánt hatást. Nem tudjuk ugyan, hogy valóban így szerezte-e azokat a bizonyos kínai könyveket, s hogy mi lett azoknak a további sorsa, de ha ,,jó urainak nejei kapták meg úti ajándékul", nyilván nem mulasztotta el őket a történtekről tájékoztatni, s nemeslelkűsége elnyerte kellő jutalmát. Az eredményes velencei kirándulás után visszatér Triesztbe, s megint kénytelen állni a műkereskedők ügynökeinek ostromát. A velencei út előtt otthagyott portékáit magához véve tovább megy Fiumébe, s büszkén számol be róla, hogy az ottani kormányzó, Nemesiért Kiss Pál vendégül látta. Leírja az ebéd fogásait, többek között fekete leves makarónival, s a lap szélén odaszúrja megjegyzését: székely szám ízének nem való vala (IV. 38b). Fiúméból nagy izgalommal siet Károlyvárosba, mert hírül veszi, hogy meghalt a ferences gvárdián, akinél addig összegyűjtött dolgait hagyta. Szerencsére azonban itt is mindent megtalál, sőt nagyon érdekes dologra bukkan a kolostor könyvtárában. Mária Terézia parancsából a magyar katonaság száméira nyomtatott tétbori énekek halmára akadtam, melyből vagy tíz exemplárt meg is szereztem. Ezen énekes és más kis könyvecskék bizonyítjéik a b. e. királynénak a magyar nyelv iránti szeretetét, vagy azt is, hogy ő a horvátokról úgy akart tudni, mint magyarokról, és azoknak is magyar könyveket nyomtattatott és ajándékozott. De amelyeket — már akkor is meglévén a visszavonás — soha a horvát katonaság között ki nem. osztattak, hanem a kancellária emésztőjébe rakattak (V. 7a). E gondolatok foglalkoztatják, amikor három horvát úr társaságában tovább indul Jászka felé. A velük való beszélgetés után veti papírra az alábbi sorokat: Atyámfiai, magya325