AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

III. Az OSZK munkáiból - V. Windisch Éva: Szabadpolcos történettudományi kézikönyvtár szerkesztésének néhány kérdésér?l

12 A történettudomány forráskutatás segítségével halad előre. így a történeti kézikönyvtár gerincét a nyomtatásban napvilágot látott forrásoknak kell alkotniok; ezek minél teljesebb körének használatra bocsátása teszi alkalmassá a kézikönyvtárat arra, hogy a történeti kutatás műhelyévé váljék. A történettudomány írásos forrásait két fő csoportra szoktuk osztani: az egyik csoport a célzatosan, az utókor számára készült írásmű (az ún. elbeszélő forrás), a második a társadalmi és gazdasági fejlődés során létrejött irományok nagy csoportja (az ún. levéltári forrásanyag).

5 Az évszázadok során mindkét csoport számos egysége látott napvilágot nyomtatásban, egykorúan, vagy utóbb, tudományos céllal. A publikáltság foka azonban a két csoportban igen eltérő: míg az elbeszélő források zöme megjelent nyomtatásban, a hatalmas terjedelmű levéltári anyaghoz képest csak töredék a kiadott mennyiség. így a levéltári kutatás a történészi munkának lényeges, a témák nem kis részénél nélkülözhetetlen alkotórésze. A viszonylag bonyolult levéltári kutatást a történész számára a nyomtatásban kiadott levéltári anyag használata bizonyos mértékig redukálja. Természetes, hogy ami a források e két csoportjából tudományos kiadványként nyomtatásban napvilágot látott, helyet kap egy történettudományi kézikönyvtárban; e téren messzemenő teljességre kell törekedni. Van azonban a forrásszövegeknek — épp úgy, mint a segédkönyveknek — egy második, eredetében nem tudományos céllal készült csoportja: egykorú művek a múlt életének minden területéről vagy csaknem minden területéről, melyek az évtizedek, évszázadok során a történettudomány forrásaivá váltak.

& Ilyen forrásanyag már a legrégibb kortól kezdve a törvények, később a rendeletek szövege, s az országgyűlésekhez kapcsolódó mindenfajta nyomtatvány (naplók, jegyzőkönyvek, iratok). Ehhez járulnak a XVI. századtól kezdődően egykorú politikai, hadtudományi, jogi művek, a XVIII. század végétől kezdődően pedig ezeken kívül egykorú gazdasági, társadalmi, közigazgatási művek. Pl.: Tessedih Sámuel: Der Landmann in Ungarn. Pest 1784. — Mitterpacher Ludovicus: Elementa rei rusticae. Buda 1816. — Pfahler Carolus: Jus georgicum regni Hungáriáé. Keszthely 1820. — Planum tabulare sive decisiones curiales . . . Buda 1825. — Schanis Franz: Ungarns Weinbau. Pest 1833. — Zsoldos Ignác: A szolgabírói hivatal. Pápa 1842 —1844. — Pauly Carolus: Constüutio rei urbar-talis regni Hungáriáé. Pest 1847. A kapitalizmus korától kezdődően azután e források köre mérhetetlenül kitágul. Az eddigiek mellett központi szerephez jut a sajtó, mint mindenirányú kutatás adatgazdag forrása; ezen belül különösen jelentősek a fővárosi és vidéki hivatalos lapok sorozatai, melyek a rendelkezéseken kívül azok indokolását, egy-egy szabályozott kérdés egész történetét is tartalmazzák. A sajtó mellett nagy terjedelmű és értékes forrásanyagot nyújtanak a gazdaságtörténet kutatójának a gazdasági évkönyvek, jelentések, compassok és egyéb összeállítások, a társadalomtörténet kutatójának a szociográfiai művek, a politikai történet kutatójának a hivatalos iratkiadványok, politikusok művei, beszédei, levelezése, egyéb kortörténeti művek, röpiratok. A történeti feldolgozó munka forrásbázisát az utolsó száz év vonatkozásában egyre inkább ezek alkotják, szemben a korábbi évszázadok kutatásával, amelyeknél a súlypont a levéltári forrásanyagon nyug284