AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

III. Az OSZK munkáiból - Berczeliné Monori Erzsébet: Ismeretlen Arany- és Petőfi-kézirat az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményeiben

az ismert zenetörténésznek és zeneszerzőnek a magyar zenei metrumról és versidomról, népzenéről és műzenéről írott dolgozatai. A kortárs költők közül Vörösmarty, Tompa Mihály, Szemére Miklós és Szemere Pál, Thaly Kálmán, Lévay József stb. nevével, P. Szaihmáry Károly, Jósika Miklós, Remellay Gusztáv, Dumas füs és Lamartine beszélyeivel találkozunk. Hasznos történeti témájú rovata a görög, római, középkori, reneszánsz, francia, angol stb. színészet történetéből ad ízelítőt és Moliére, Ristori, Edmund Kean alakjával ismerteti meg olvasóit. E rovatban hazai témák és személyek is sorra kerülnek: a nemzeti -színészet kialakulása, az erdélyi színügy, Bulyovszkyné, Udvarhelyi Miklós stb. Mind a tervekből, mind pedig a hetenként egy teljes éven át (1860) megjelenő számokból Egressynek újabb arculata bontakozik ki: a művelt, tájékozott szakemberé, akinek igénye van hasonló színvonalú közönségre, s aki ennek érdekében szívós, tiszteletre méltó, s a pályatársak között szinte egyedülálló erőfeszítésekre is hajlandó. A Magyar Színházi Lap minden nemes szándék és törekvés ellenére rövid életű volt, az első évfolyam 53. száma után megszűnt. E „búcsúszámban" Egressy a következő magyarázatot adja: „E lapnak nincs oka részvétlenség ellen panaszkodni. Szaklap, melly nem jövedelmezési czélból indult meg ... Szerkesztő visszavonulásának oka egyszerűen az, hogy erejét, idejét illynemű vállalatnak mostanság tovább nem szentelheti ... Szerkesztő azon hitben teszi le tollát, hogy lapjával hiányt fedezett és így kötelességet teljesített. Azt akarta, hogy az ifjú nemzedék ne legyen kénytelen legdrágább idejét és erejét idegen nyelvek tanulására fordítani a végett, hogy a művészeti pálya kezdetén a legsürgetőbb előismeretekhez juthasson; hanem találja meg itthon a mit keres: a biztos kalauzt a ki édes anyanyelvén szóljon eszéhez és szívéhez, mutatva neki a haladás igaz irányát ..." A lapszerkesztés sokrétű feladata akkor még nem oszlott meg több kézben; a munka többségét maga a szerkesztő végezte a cikkírástól a korrigáláson át a postázás aprólékos munkájáig. Arany János is sokat panaszkodott erről szerkesztő korában. Érthető, hogy Egressy sem győzte a munkát. A politikai légkör enyhülése neki a színészetben való megerősödést hozta, s ő elsősorban mégiscsak színésznek érezte és tartotta magát. Ha belegondolunk abba, hogy milyen óriási különbség van a színész és a lapszerkesztő életmódja s életformája között — vérmérsékleti feltételekről nem is szólva —, nem csodálkozhatunk azon, hogy Egressy nem tudta ezt a kettős feladatot tovább vállalni. Szerkesztői minőségében volt Egressynek Arany Jánossal egy eddig figyelmen kívül maradt találkozása. Úgy gondolom, a Magyar Színházi L/ap egy soron következő számához gyűjthette az anyagot, amikor újra eszébe jutott majdnem húsz évvel előbbi fiatalságuk lázas tervezgetése, a teljes magyar Shakespeare ügye. Nyilván Petőfitől tudta, hogy Arany a János király fordításával bíbelődött annak idején, s felmerült benne egy részlet közlésének gondolata. A levél, amelyben erről írhatott, nincs meg; Arany válaszából rekonstruálható néhány mozzanata. A válaszlevél Nagykőrösön kelt 1860 július 1-én s Arany megköszöni benne a Magyar Színházi Lap első 25 számát, majd így folytatja: „Hogyan küldjem én hozzád azt a » János király «-t, melyből úgyszólván még semmi sincs lefordítva. Az első felvonáson áttörtettem valahogy, de abból, kivéve a kezdő szakaszt, mi sem közölhető. Ezt, ha tetszik, elküldhetem, sőt idezárom. . . "

15 A levél keletkezése óta nyomtatásban is megjelent, de kiadója nem közölte, még csak célzást sem tett rá, hogy az „idezárom" szó mögött a János király szövegé34