AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)
IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Markovits Györgyi: A magyar emigráció irodalmi munkássága a két világháború között
dig panaszkodni kénytelen Miskolczy Ágost koronaügyész „Tűz a föld alatt" című cikkében. 3 „Kiderült, hogy a lefolyt tíz év alatt magyar nyelven egész könyvtárra menő könyveket, folyóiratokat, füzeteket és röpiratokat adtak ki külföldön s ezeket ezerszámra cssmpészik be . . . eddigi törvényes intézkedéseink nem voltak alkalmasak arra, hogy a bolsevista propagandát zárózsilippel megállítsák mindenütt a habárokon, sőt arra sem, hogy a propaganda megizmosodását és terjedését megakadályozzák ..." Pedig nagy gonddal adminisztrálták a kitiltott sajtót, mint az fentiekből is kitűnik és amit alátámaszt egy olvashatatlan aláírással ellátott, címzett nélküli bizalmas, félhivatalos levél is 1933-ból: „Kedves Pistám! Tegnap a beszélgetésünk után jutott eszembe, hogy ma már a kitiltott sajtótermékek nyilvántartását cartoték lapon kezeljük hála Issekutz ő méltós igának. Ide jön be úgy a kitiltott termék, mind pedig a postai szállítás megvonása. Az anyagot a Rádió, a főkapitányi parancs, a csendőrségi körözvény BInügyi körözések lapja és concrét megkeresések adják. Tehát elég sok van. Küldök egy-egy feles példányt a cartoték kezelésére kiadott rendeletből és néhány kartotékot. . . Szívből ölel igaz barátod. 4 Még nem történt meg az emigrációs sajtó és könyvészet teljes felmérése, bár több értékes részlettanulmány jelent meg egy-egy területről. Alapos és széles körű kutatómunkára van szükség ahhoz, hogy pontosabban megállapítsuk, hány periodikát, könyvet, kisnyomtatványt írtak és terjesztettek a különböző országokba emigrált magyarok. E cikk keretében aligha vállalkozhatnánk fenti feladatra, melynek elvégzését számtalan tényező nehezíti. Elsősorban a cenzíra okozta „fehér foltok", melyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a teljességre törekvő felmérést és összegezést. Különösen vonatkozik ez a tárgyalt korszak első, a Tanácsköztársaság leverését követő éveire, s méginkább a második világháború, a totális cenzúra idejére, amikor a kötelespéldány-szolgáltatásnak sem tehettek eleget a baloldali kiadók, hát még a külföldről bejövő anyag tekintetében mennyi óvatosságra volt szükség. S ekkor — szemben az előző évekkel, amikor a kitiltott kiadványok elkobzott példányait a különböző hivatalos szervek vagy magánszemélyek még eleljuttatták a nemzeti könyvtárba a tudomány és az utókor számára — nem csak a szellemi körforgásból vonta ki a cenzúra a műveket, hanem azokat a háború vége felé fizikailag is megsemmisítette. Nehezíti a felmérést — különösen a könyvek tekintetében — a korabeli könyvtári dokumentáció nem megfelelő színvonala is. Ellenben rendelkezésünkre áll egy negatív irányú dokumentáció: a korszak cenzúrája. így válik hasznos forrássá a Posta- és Távírda Rendeletek Tára, a Bűnügyi Körözések Lapja, a Belügyi Közlöny, a Csendőrségi Nyomozókulcs és az Országos Széchényi Könyvtár régi növedéknaplói, a hírlaptári „Remota" Napló. Talán nem szükséges részletesen kitérni arra, hogy a tárgyalt korszakban hány magyar élt külföldön, — maga ez a kérdés hosszabb tanulmányt venne igénybe. Nagy Iván „öt világrész magyarsága'''' című 1935-ös a Magyar Szemle Társaság égisze alatt kiadott könyvében megállapítja, hogy „az egész világon élő magyarság száma több mint 12 millió lélek", s országonként részletezi az ott élő magyarok számát. Adatai nyilván vitathatók, hiszen például a franciaországi magyarok számát mintegy negyvenezerre becsüli, ezzel szemben több forrás szerint az a hetvenezret is elérte. További adatai a következők: Ausztriában 35 ezer magyar, 485