AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Ferenczyné Wendelin Lidia: Az Országos Széchényi Könyvtár ún. világháborús- és proletárdiktatúra-gy?jteménye

sorsa

27

) részben pedig a könyvtár maga használta fel külföldi értékesítés vagy csere céljaira. De az ily módon megalapozott gyűjtemény kiegészítéséhez (ekkor még a továbbfejlesztés, gyűjtőkörbővítés terve nem merült fel) a hatóságok segítségére volt szükség. A fehér terror, felismerve a kommunista sajtótermékek terjesztésében számára rejlő veszélyt, első rendeleteinek egyikével intézkedett „A közrendet és közbiztonságot veszélyeztető sajtótermékek beszolgáltatásáról és megsemmisítéséről".

28 Pár nappal később összeállították a megsemmisítésre ítélt kiadványok első jegyzékét. De mielőtt végleges elpusztításukra sor került volna, szeptember 27-én a Főkapitányság a Nemzeti Múzeum kérésére az alábbi köriratot tette közzé: „Tekintettel arra, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgatósága azt a részemről is indokoltnak talált kérelmet terjesztette elő, hogy a kerületi kapitányságokon összegyűlt sajtótermékeket megsemmisítésük előtt kiküldöttei által megtekinthesse és a jövendő történetírása érdekében kiválogathassa, felhívom az összes hivatalokat, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kiküldöttei részére a szóbanforgó sajtótermékek megtekintését s a megőrizni kívánt sajtótermékek kiválogatását tegyék lehetővé."

29 A rendelkezés, úgy látszik, nem maradt hatástalan, még 1919 október—december folyamán több alkalommal lehetősége nyílt a könyvtár megbízottjának, hogy a kerületi rendőrkapitányságokon a lefoglalt nyomtatványok közül, elégetés előtt, csaknem 1500 darabot kiválogasson (többségükben két-két példányban.

30

) Ezek főként a könyvkereskedésektől, a Vörös Újság kiadóhivatalából és a kerületi dohánytőzsdéktől elkobzott kiadványok voltak. Különösen hiányos volt az állomány a Tanácsköztársaság vidéki megjelenésű nyomtatványainak tekintetében. Ennek pótlásához eredményesebbnek látszott a hivatalos szervek helyett a helyi könyvtárakhoz fordulni, nemegy esetben duplumcsere formájában. Ilyen cserekapcsolat létesült — kifejezetten a 19-es kiadványok vonatkozásában — a hódmezővásárhelyi könyvtárral, a debreceni kollégiumi nagykönyvtárral (ez utóbbi, igaz, nem sok eredménnyel), valamint a szegedi Somogyi Könyvtárral, ahol Móra Ferenc foglalkozott a Tanácsköztársaság helyi nyomtatványainak gyűjtésével. 1921-től kezdve már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a baloldali irodalom publikálása a Tanácsköztársaság leverésével nem ért véget. Az emigrációba kényszerült szerzők munkásságának központja Bécs, Párizs, Berlin, később Moszkva lett, majd a 20-as évek második felétől az ország határain belül is mind erőteljesebben bontakozik ki az illegális baloldali publicisztikai tevékenység. A hungaricumok teljességben való gyűjtésére hivatott Nemzeti Könyvtár nem zárkózhatott el e kiadványok megőrzése elől, annál is kevésbé, mivel ezeket a fokozatosan erősödő cenzúra és rendőri éberség megsemmisítésre ítélte. így terjesztette ki végül gyűjtőkörét a tanácsköztársasági nyomtatványokon túlmenően az 1919 előtt és 1920 után megjelent magyar munkásmozgalmi nyomtatványokra is. De ennek a célkitűzésnek a megvalósítása nem csekély nehézségek elé állította a könyvtárat. Munkatársai az utókor iránt érzett felelősségtudatból vállalták ezt a maga idejében népszerűtlen és sok akadályba ütköző nemzeti könyvtári feladatot: az elpusztításra szánt, ellenségesnek ítélt irodalom felkutatását és megőrzését. A beszerzések különböző forrásainak egész rendszerét kellett kiépíteni az illegális nyomdatermékek minél teljesebb anyaggyűjtésének biztosításához. A legeredményesebb útnak továbbra is a hivatalos szervekkel való kapcsolat fenntar272