AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)
II. Az OSZK történetéből - Tombor Tibor: Az Országos Széchényi Könyvtár elhelyezésével és berendezésével kapcsolatos tervek és munkálatok az első világháború után (1920-1928)
Ezért nem is terjesztett elő „ideális programot", minimális igényeit a következőkben foglalta össze: a) a hírlaptári anyag visszahozatala a Festetich-palota istállójából, az anyag elhelyezésére a földszinti ún. Krenner-lakás azonban erre a célra nem elegendő ; 35 b) a levéltár és kézirattár igényeit kielégítő külön kutatóterem berendezése, miután a meglevő erre a célra már alkalmatlan; c) külön hírlap- és folyóirattári olvasóterem felállítása, melyben a folyóiratok legújabb számai a közönség számára rendelkezésre bocsáttatnának; d) külön helyiség az olvasójegyek kiadására és az olvasói katalógus elhelyezésére. A természeti tárak kitelepítésével „a NM épületének legalább teljes felerésze a Könyvtár részére adatnék át". Felvetette Melich az udvarok beépítésének már korábban jelentkezett gondolatát is. Az 1923. év során jelentős személyi változások történtek a MNM-ban. Az egyetemi tanárrá kinevezett Melich megvált könyvtárigazgatói állásától, helyét dr. Hóman Bálint foglalta el. Hóman csak rövid ideig működött a könyvtárigazgatói székben, mert 1923. december 15-én dr. Horváth Géza h. főigazgatótól átvette a Nemzeti Múzeum főigazgatói tisztségét. Hóman a miniszteri utasításhoz híven első és legsürgősebb feladatának tekintette „az évtizedek óta aktuális helykérdés megoldására vonatkozó" intézkedésekhez szükséges javaslatok előkészítését. 37 Ugyanebben az évben került a könyvtárhoz dr. Nyireő István „berendelt egyetemi könyvtárőr", akit Hóman egyéb szakmai megbízatások mellett „az átrendezési munkálatok" megszervezésével és közvetlen szakmai irányításával bízott meg. 38 Nyireő haladéktalanul munkához látott. Nyilvánvaló volt számára, hogy a könyvtár állapota, helyzetének javítása szorosan összefügg a Nemzeti Múzeum épületében működő többi tár helyzetével s magának az épületnek az állapotával. Nyilvánvaló volt az is, hogy a könyvtár helyzetén egy minimális programmal csak időlegesen lehet segíteni. Nagyobb szabású program megvalósításához azonban arra van szükség, hogy megvalósuljanak a már korábban felvetett tervek, vagyis a természettudományi tárak kitelepítése, a levéltári anyagtól való mentesítése a könyvtárnak. Nyireő arra az álláspontra helyezkedett, hogy a könyvtáron legcélszerűbben a Múzeum kertje mögött létesítendő új könyvtárépülettel lehetne segíteni. Nemzeti könyvtári működése során fejlesztési terveit Nyireő e hármas gondolatkör jegyében dolgozta ki. E tervezőmunka során kapcsolódott bele a könyvtári elhelyezés kérdése Klebelsbergnek ama nagystílű tervébe, mellyel az akkori József nádor műegyetem településétől délre levő lágymányosi nagy telken egy új természettudományos egyetemi, kutatási és kiállítási központot akart kialakítani. A Nyireő által végzett felmérés világosan rámutatott a könyvtár rendkívül szűkös elhelyezésére. A könyvtár ebben az időben a múzeumi épületben a következő helyiségeket használta: földszinten: a nyugati oldalon a Todoreszku—Horváth könyvtár, 2 helyiséggel (2. ábra) (r) a keleti oldalon a 35. sz. helyiség; (e); 187