AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Dezsényi Béla: Szervezet, ügyvitel és igazgatás az Országos Széchényi Könyvtárban a Horthy-korszak elején

„Ausztriával való kapcsolatunk megszűnése következtében közvetlenül a külföld színe elé kerültünk. A külfölddel való kulturális kölcsönhatásunk sokkal közvetlenebb és erősebb lett. A nemzeti becsület kérdése és a jobb jövőnek feltétele, hogy a magyar tudomány a nemzetközi légnyomást kibírja, amihez az kell, hogy a tudomány minden munkásában kifejlődjék az amiatti felelősségérzet, hogy eredményeink nemzetközi mérték alá kerülnek. Terjed annak felismerése, hogy a megméretést el nem kerülhetjük, tőlünk csak az függ, hogy könnyűnek, vagy nehéznek fogunk-e találtatni. Ez a meggyőződés kétségtelen irányítója a tudománypolitika felelős vezetőinek, de ösztönzője a tudomány művelőinek is."

]39 Nem tartozik az OSZK történetébe annak a sorsdöntőén fontos történelmi kérdésnek a megvitatása, hogy a húszas évek magyar értelmisége alkalmas volt-e ekkora feladatnak nem megoldására, de megértésére is. Egy látókörében és művelődési színvonalában megszűkült, legtöbb tagjában a háború pusztításai és a forradalmakra következő ellenhatás miatt kicserélődött új vezetőrétegnek kellett volna a világ színe előtt tekintélyt szerezni a magyar kultúra és annak alkotásai számára. Tíz évvel előbb, az azóta nagyrészt külföldre menekült vagy félreállított, világszínvonalon álló nemzedék haza akarta plántálni nyugatról a művelődés új javait a nép felemelésére — a húszas években a világ színe előtt kellett volna tekintélyt szerezni kultúránknak, tehát exportálni abból, ami belső használatra is kevés volt. Es mégis, a nemzetközi kulturális kapcsolatok súlya és kényszere alatt a kormányzat olyan művelődési politikát kezdeményezett, amely elsősorban éppen az állami kezelésben levő gyűjteményi intézmények számára fellendülést és, különösen az ellenforradalom első három évéhez képest, átgondoltabb vonalvezetést hozott. Első megnyilvánulása volt ennek az új iránynak az 1922 második felében törvény alapján létesített ún. Gyűjteményegyetem szervezete. A Gyűjteményegyetem a nagy állami múzeumokat és könyvtárakat szorosabb kapcsolatba hozta egymással, megszüntette az addig uralkodott szélső partikularizmust, az intézmények fejlesztését, közös elvi irányítását egy testületnek, a gyűjtemény egyetemi Tanácsnak rendelte alá, amelyben az intézmények vezetőin kívül egyetemi tanárok és külső szakemberek is helyet kaptak. A Tanács gyakorolt felügyeletet az intézmények vagyona és költségvetése fölött. Végül a Gyűjteményegyetemhez tartozó intézmények alkalmazottai közös státushoz tartoztak, egységesen meghatározott állásokba és illetményrendszerbe sorolódtak. A Gyűjtemény egy etemhez az OSZK nem közvetlenül, hanem a Magyar Nemzeti Múzeumon keresztül kapcsolódott, továbbra is a Múzeum egy osztályát képezte, ami — bár ezentúl az intézmény vezetője igazgatói címet és rangot nyert — nem volt minden tekintetben előnyös. De kétségtelen, hogy a múzeumok és könyvtárak koordinált vezetése és fejlesztése korszerű, a korhoz képest haladó intézkedés volt. A közgyűjtemények szorosabb együttműködése, munkájuk összehangolása egyfelől, a társadalom, a vezető rétegek érdeklődésének és támogatásának biztosítása másfelől már az előző század utolsó évtizedében két testület alapítására vezetett: így létesült a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa és másfelől a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa, ill. Főfelügyelősége.

140 Az előbbi azonban csak reprezentatív színezettel bírt, évente mindössze kétszer tartott ülést, nem volt beleszólása az ügyek intézésébe. Az utóbbit 1922-ben „állampénzügyi okokból" oszlatták fel. „A tervszerű kultúrpolitikai irányítás hiánya mellett a közgyűjteményeket s általában a tudományt luxus-intézmény ek162