AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Dezsényi Béla: Szervezet, ügyvitel és igazgatás az Országos Széchényi Könyvtárban a Horthy-korszak elején

céduláit is átemelték a hírlaptárba, „ezzel minden időszaki sajtótermék teljes gondozása az osztály tisztviselőire hárul"

79 a gyarapítási naplót is ott vezetik, csak a kész évfolyamokat küldik át a nyomtatványi raktárba. Miután azonban a megszűnt folyóiratok katalóguscédulái továbbra is a müncheni raktárakban maradtak, 1933-ban azokat is áttették a hírlaptárba, ugyanekkor egyesítették a periodika-sorozatokat, amelyek

80 azért szakadtak szét, mert a megjelenési időköz változott s ezért hol könyv- hol folyóiratként kezelték ugyanazt a címet. A raktárak különállása így is megmaradt: ezt csak 1945-ben ós 1957-ben számolta fel a Könyvtár, ettől kezdve a periodikák raktárilag is együvé, egyetlen zárt kurrens-számozású rendszerbe kerültek.

81 A szerzeményi naplózás helye és módja még kétszer változott; a végleges egyesítés 1943-ban, a naplót és a számonkénti nyilvántartást egyesítő kardexrendszer bevezetése 1950-ben történt.

82

" Maradandó eredményt kétségkívül az jelentett, hogy a) minden periodika feldolgozása egy helyen összpontosult (a részcím nélküli sorozatokat kivéve: ezek kérdése, függetlenül az önálló vagy nem önálló osztályszervezettől azért vált fokozódó problémává, mert a típus a második világháborútól kezdve egyre terjed), b) kialakult a periodikák egységes, összefüggő raktára. Az utóbbi azonban a Könyvtár általános helyproblémáival is összefüggött, ezért alább még újra érintjük. Nem kíván ugyanilyen részletes tárgyalást a levéltári osztály, amelynek története túlnyomóan az előző korszakba esik. Talán korjelenség is, hogy amilyen mértékben változik a XX. század társadalma, ugyanolyan mértékben fogy az érdeklődés a családi levéltárak iránt: a régi dzsentriréteg tagjait családjuk múltja, rangja, címere, nemeslevele éppoly közvetlenül érdekelte, mint a szépirodalom vagy a szaktudomány — az új olvasóréteget személyileg ez a dokumentumfajta hidegen hagyja, a levéltári termekbe csak a céhbeli történészek járnak. Azok pedig ezt a dokumentum-típust a számára ma már természetesebb helyén, a levéltárban keresik. Nem véletlen, hogy a Széchényi Könyvtár levéltári részlegének leválasztását 1919-ben a kommunista szakemberek határozták el először.

83 Es ha betekintünk az egykorú iratokba, az ellenállás nem is a levéltár leválasztása ellen irányult igazán, hanem az ellen, hogy az illetékes szakemberek a kézirattár anyagának egy részét is az Országos Levéltárnak átadandó anyaghoz akarták csatolni.

84 Egyetlen adatunk van csak az 1920 utáni évekből a levéltári anyag gyakorlati igénybevételéről — az osztály létjogosultságát a Könyvtáron belül azonban ez is inkább gyengíti, mint erősíti — s ez a régi oklevelek kikölcsönzése az egyetemi oktatás céljára. „Mint ismeretes az oklevéltani szemináriumi gyakorlatokhoz az okleveles anyagot tanítás céljára eddigelé levéltári osztályunk törzsanyaga szolgáltatta. Könyveinkben 1900 óta találjuk nyomát ily kölcsönzéseknek. Évtizedek alatt oly belterjessé vált ez a kölcsönzés, hogy kiterjedt a mondott gyűjtemény egész középkori részére. A szemináriumi gyakorlati stúdium abban állott, hogy a hallgató a szemináriumi gyakorlati órákon felolvasta a maga által készített oklevélmásolatot s az esetleges hibák kijavítása után az oklevelet egy tisztázott másolati példány kíséretében a vezető professzornak visszaadta. E másolatok az oklevél mellé téve bekerültek törzsanyagunkba és mértékül szolgálnak arra, hogy mily beható volt évek során okleveleinknek szerepe a szemináriumi oktatásban. Kétségkívül nagyra kell értékelnünk azt a tudományos hasznot, amely történetírásunkra abból háramlott, hogy történetíróinknak széles rétege a legközvetlenebb módon nyert bevezetést a történeti kutatás legszükségesebb stúdiumába, az oklevélolvasásba. Dr. Fejérpataky 146