AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Dezsényi Béla: Szervezet, ügyvitel és igazgatás az Országos Széchényi Könyvtárban a Horthy-korszak elején

Lászlót ezért az áldozatos tanítói munkájáért nem csupán közvetlen tanítványai fogják hálásan emlegetni, hanem mindazok, akiknek számára a módszeres oklevél-kritika a történetírás által az eddigieknél biztosabb igazságokat nyújtott. Nem lehet azonban elhallgatnunk e nagy haszon mellett azt a kárt, amelyet az oklevelek sűrű használata és elszállítása által gyűjteményünk szenvedett; különösen a pecsétanyag rongálódott meg szembetűnő módon. Hogy gyűrődés folytán mennyit szenvedtek okleveleink^ (különösen a papirosanyagúak:) arra minden egyes darabra kiterjedő bizonyítékunk nincsen, de csak felületes egybevetése a használt levéltári masszának valamely — ily oktatási célra, igénybe nem vett — családi levéltár megfelelő részével, teljesen elegendő arra, hogy Méltóságod meggondolás tárgyává tegye, hogy okleveleinknek ily korlátlan mértékű használata könyvtári szempontból célszerű-e és megfelel-e könyvtárunk egyik alap-principiumának: a conserválás elvének. Megoldásul két eljárási lehetőséget ajánlanék Méltóságod figyelmébe: 1. Méltóztassék megkísérelni az eredeti oklevelek eddigi korlátlan kölösönzésének valamely megszorítását. Erre az éppen most végbement diplomatika tanszék változás a lehető legkedvezőbb alkalmat nyújtja. Méltóságod elvi okokból eredő fellépése megmaradhat minden félremagyarázás nélkül elvi föllépésnek. A szemináriumnak vannak eredeti oklevelei és másolatai; ezek

y továbbá a Horváth Árpád-féle klisék levonatai, amelyeket könnyen bocsáthatnánk a szemináriumi oktatás számára rendelkezésre szolgáltatnák a kezdő-haladók oktatásának fősegédeszközét. 2. Eredeti oklevelek bemutathatására óhajtandónak tartanánk didaktikus célból egy állandó kontingens kiválogatását, melynek változatosabbá tételére esetleg az Országos Levéltár is hozzájárulhatna a szemináriumi használatra való anyag időnkénti kikölcsönzése által."

85 A levéltári anyag túláradását azonban nem a középkori oklevélanyag okozta elsősorban, hanem a családi levéltárak letétbehelyezése, amely a két világháború közti időben is állandóan folytatódott. 1882-ben vált le a kézirattárról a levéltári osztály, s lett önállóvá. Akkor állománya 120 000 darabból állt; ez 1925-ig a húszszorosára szaporodott.

86 De már 1876-tól kezdve — Fraknói Vilmos igazgatása és Csontost János osztályvezető alatt — meghonosították a családi levéltárak örökletétképpen való átvételét. Hiába dolgoztatta ki még Fraknói részletesen a feldolgozás és a konzerválás rendszerét, ez sohasem valósult meg. Kezdetben az osztály egyetlen kezelője maga Csontosi volt; az első világháború után, Bártfai Szabó László, majd Sulica Szilárd vezetése alatt, 5—6 munkaerő állt rendelkezésre, de a folyamatosan érkező anyaggal nem győztek lépést tartani. 1926-ban azután a Könyvtár helykérdését legalább ideiglenesen rendezni hivatott ún. költözködés első lépéseként a levéltári osztályt az Országos Levéltárba, annak két második emeleti szobájába és egy III. emeleti raktárába szállították át.

87 A Könyvtár organizmusában azonban továbbra is megmaradt a levéltár egyik nagy, ebben az időben 100 000 darabon felüli állaga, a gyászjelentés-gyűjtemény. Ezt 1904-ben alapozta meg a levéltár egyik letéteményezője, Szent-Ivány Zoltán. A 64 896 személyről szóló gyászjelentés évrendben volt felállítva és betűrendes lajstrommal ellátva. Miután azonban maga a letéteményező úgy kívánta, hogy a gyűjtemény a Könyvtár más hasonló állagaival egyesíttessék, az anyag hihetetlen mértékben felszaporodott, s rendezése lehetetlenné vált. A levéltár kiköltözését megelőző 20 évben semmiféle gondozásban nem részesült.

88 Az 1935. évben önállósult Kisnyomtatványtárnak a szorosan vett aprónyomtatványok és a plakátok mellett egyik legfontosabb, számszerűleg pedig a legnagyobb állaga. A fentiekben az osztályok szervezeti-történeti alakulását tartottuk szem előtt. A régi keretek közt működő kézirattárról majd csak a gyarapítás kérdéseinél lesz jelentősebb mondanivaló. És ott tekintjük át a régi és ritka könyvek gyűjteményéit)* 147