AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Somkuti Gabriella: A Széchényi Könyvtár gyarapodása 1848-1856

és Temesvár nyomdáiból semmi sem érkezett az év folyamán — jelentette Mátray Gábor 1852. január 1-én Kubinyi Ágostonnak. Nem szolgáltatott be a budai Bagó—Gyúrián-féle nyomda sem. Mátray ekkor javasolta, hogy a nyomdák és a könyvtár közé a helybeli hatóságot iktassák be közvetítőnek, amelynek feladata lenne hivatalos úton begyűjteni a nyomtatványokat és ezeket havonta vagy negyedévenként továbbítaná a könyvtárnak.

13 A javaslatból nem lett semmi, de 1852-ben mindenesetre sikerült tovább aktivizálni a nyomdákat: a beszolgáltató nyomdák száma 1848— 185G között ebben évben volt a legmagasabb. (11 fővárosi és 32 vidéki nyomda). 1852 májusában végre megjelent az új osztrák sajtótörvény, & Presseordnung, amely azonban a nemzeti könyvtár szempontjából nem sok jót hozott, és forrása lett az elkövetkező évek zűrzavaros állapotának.

14 A rendtartás 4. paragrafusa úgy intézkedett, hogy a nyomdák kötelesek minden nyomtatványból egy példányt a belügyminisztériumnak, egyet a rendőri hatóságnak, egyet a bécsi udvari könyvtárnak és ,,. . . egyet azon egyetemi vagy országos könyvtárnak átnyújtani, melly különös hirdet vény által ... ezen kötelespéldány átvételére jogosítottnak nyilváníttatik." E negyedik példány átvételére a Helytartóság budai osztálya 1852 október 11-én az Egyetemi Könyvtárat jelölte ki, ami ellen a Nemzeti Múzeum felszólalt, de elutasították. Kubinyi Ágoston ismételt tiltakozásainak csak annyi eredménye lett, hogy 1854. május 24-én elrendelték, hogy a rendőri hatóságokhoz beszolgáltatott cenzúra-jjéldányok, az ún. „próbanyomtatványok" közül azokat, amelyekre a rendőrségnek már nincs szüksége, a Nemzeti Múzeum nak, ill. az Egyetemi Könyvtárnak adják át.

15 Ugyanebben az ügyben 1855. március 17-én újabb leirat érkezett, mely felhívta a Múzeum figyelmét, hogy a köteles példányok ügyében a próbanyomtatványokról hozott intézkedésen kívül egyéb kiigazítást nem tehetnek s a Múzeum a nyomdáktól nem kérhet mást, mint amit a Presseordnung előír, — hacsak nincs erről valami külön megegyezés a nyomda és a Múzeum között.

16 A múzeum könyvtárát tehát a hazai viszonyokat és az intézmény eredeti rendeltetését nem ismerő — vagy semmibevevő — osztrák bürokrácia a kötelespéldányok elvételével létalapjától fosztotta meg. Szerencsére azonban a gyakorlat másként alakult, sőt magának a rendeletnek a helyi hatóság által való értelmezése is változó volt. Legalábbis erről tanúskodik Mátraynak egy feljegyzése, aki tévedésnek minősítette azt a tényt, hogy az 1852-es Sajtórendtartás a Múzeum könyvtáráról nem rendelkezett s hivatkozott a Helytartóság budai osztályának főhivatalnokaira, akik „. . . a' nevezett sajtórend megjelente után úgy nyilatkoztak, miszerint e' Sajtórend által a' Múzeumi könyvtárnak küldendő példányokat illető régi kötelezettség nincs eltörülve, sőt feltehetni, hogy részint a' Múzeumi könyvtár rendeltetése nemzeti literatúránk szüleményei tekintetéből, részint az innen folyó hazafiságos méltányosság elég ösztönzőül szolgáland mindenkinek a' megjelenendő nyomtatványok beküldésére."

17 Ami végeredményében azt jelentette, hogy 1852 végétől a múzeumi köteles példányok beérkezését csupán a szokásjog és egy erkölcsi kötelezettség, a magyarországi nyomdák hazafias buzgalma volt hivatva biztosítani. A statisztika azt bizonyítja, hogy a buzgalom legalább olyan jól — vagy rosszul — működött, mint a törvényes kényszer. A kötelespéldányból származó gyarapodás az 1850, ill. 1851-es év négy, ill. hatszázas számával szemben 1852-ben felugrott 885 db-ra (az 1851-ben indított akció eredményeképpen) a következő két évben viszont 489, ill. 532 darabot tett ki. Az 106