AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Markovits Györgyi: Munkásmozgalom és cenzúra harca a két világháború között

Az írók és a cenzúra „Sok ebben a könyvben a körítés, sok az alibi... izgalmas, forró szellemi torna volt úgy megírni a könyvet, hogy akkor meg is jelenhessen" — írta Veres Péter 1945 őszén Mit ér az ember, ha magyar című művének új kiadásához. Erre a szellemi tornára volt kényszerítve a magyarországi haladó gondolkozású író, ha művével el akart jutni az olvasókhoz. Altalános, gyakran alkalmazott módszerről számol be Kahána Mózes Hat nap és a hetedik című regénye új, „szabad" kiadásának előszavában. Már a történet kialakításánál és a jellemépítésnél arra törekedett az író, hogy a cenzor „ne oda nézzen", de az olvasó azt lássa, amit az író láttatni akar. Szándékosan hosszúra, terjengősre tervezte a regény bevezető részét azzal a furfangos céllal, hogy kifárassza a cenzor éberségét, unalmat ébresszen benne. Ugy érzi sikerrel járt e törekvése. A cenzor az „ártatlan" részekben nem vette észre a marxista ábrázolásmódot, az osztályharcos tendenciát. Kahána Mózes esetében még a könyvet szerkesztő Gaál Gábor is törléseket alkalmazott olyan részeknél, melyek a regényt a cenzor előtt „kompromittálhatták" volna. A kommunista szerzőnek és szerkesztőnek vigyáznia kellett a „stílusra", a kifejezések megválasztására. A lényeget el kellett leplezni, sokszor dagályos, emelkedett stílusban írtak a lakonikus rövidség, a csattanó befejezés helyett. Tőmondatokra lett volna szükség, de az író kendőzésből finoman cizellált körmondatokkal fejezte ki magát. Amikor veszélyes volt a fasizmust nevén nevezni, akkor — például a Korunkban — „szervezett regresszióról" írtak. Kultúrelőadásokon a szovjet szó helyett az orosz szót, vagy a testvéri, illetve szomszédos nép kifejezést használták, sőt „a magyarok őshazájáról" is beszéltek — a Szovjetunióról szólva. Marx és Engels neve helyett „a tudományos szocializmus megalapítóit" írták. Lenin pedig „a tudományos szocializmus nagy továbbfejlesztője"-ként szerepelt.

17 A szovjet művek fordítójának is meggyűlt a baja a cenzorral. Ognyev: Kosztya Rjabcev naplója

1

* című regényét a cenzor azért nem engedte kiadni, mert a történet színhelye a Szovjetunió volt. A fordító Sándor Pál — Kollár Ferenc álnévvel — ezért a neveket amerikai hangzásúra változtatta, a színhelyet pedig áttette az Egyesült Államokba. Lenin neve helyett az „elnök" megnevezés szerepelt, s a cenzornak nem tűnt fel, hogy a húszas évek elején nem halt meg elnök Amerikában. A könyv így meg is jelent, s mire a hatóságok rájöttek a csalásra, már késő volt, a könyv elfogyott, nemigen akadt elkobozni való példány. — Hajdú Henriknek Aakjer: A harag fiai című regénye fordítása miatt gyűlt meg a baja a cenzorral, illetve gyűlt volna, ha a cenzor tudomással bírt volna a fordító létezéséről. A regény a Népszavában folytatásokban jelent meg. Az ügyészség megállapította, hogy lázadásra bíztatja a földmunkásokat, ezért Esztergályos János országgyűlési képviselő, a lap felelős szerkesztője mentelmi jogának felfüggesztését kérte a parlamenttől. Vádindítványában ugyanis azt írta az ügyész, hogy a fokozatos felelősség alapján elsősorban a fordító felel a külföldi szerzőért, „de mivel joggal vélelmezhető, hogy a közlemények élén fordítóként szereplő Hajdú Henrik fiktív személy, a felelős szerkesztő ellen kell kiadni a vádiratot."

19 Ennek az „elnézésnek" az oka az lehetett, hogy az ügyész sokszor találta magát abban a helyzetben, hogy az inkriminált sajtótermék szerzője ismeretlen volt. A cenzúra kijátszásának a történelem folyamán mindig használt eszköze volt 527