AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)
IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Markovits Györgyi: Munkásmozgalom és cenzúra harca a két világháború között
az író kilétének eltagadása. Ha meg kellett a szerzőt nevezni,' — s ez az idők folyamán kötelező lett — akkor a szerző álnevet használt. Az írónak — aki a rendőrség által figyelt, zaklatott, eleve elkobzásra, megszüntetésre ítélt lapok számára írt — nagyon kellett vigyáznia arra, hogy az írás lehetőségét minél hosszabb időre biztosítsa a maga számára. A mozgalom érdeke is azt kívánta, hogy az író megőrizze intaktságát, inkognitóját. Az álnevekről' 2,0 A magyar ellenforradalmi korszakban különösen megnőtt az álnéven írók száma. Az emigrációban élők egyrészt azért használtak álnevet, mert ismert nevük miatt a posta eleve nem r~ továbbította műveiket, másrészt élt bennük a remény, hogy hazatérhetnek és itthon küzdhetnek az elnyomás ellen. Ezért Kőhalmi Béla Philobiblos aláírással jelentette meg írásait a Bécsi Magyar Újságban, Gábor Andor ugyanott Robogó Máté néven írt, a Tűz c. folyóiratban pedig Névtelen Költő szerepelt a versek írójaként. Farkas Antal hazavágyó, a „vörös szekfűben" bízó énekeit tartalmazó verskötetét Bujdosó Péter Nótáskönyve címmel csempészték be az országba. Itthon pedig ugyanő Héky Gábor és Bóka Tóni néven írta cikkeit és verseit a Népszavában. Kahána Mózes a Bécsben 1925-ben kiadott Mozgalom című lapjában Térítő Pál nevet használt szerkesztői névként. Tamás Aladár a moszkvai Új Hangban Temes Áldor néven írt, Karikás Frigyes a híres Csokoládét Katona Fjodor néven Illyés Gyula álnéven írt inkriminált írása az fordította. Gaál Gábor üj Föld 1927. évi I. évfolyam 1. számában sok álneve közül csak 528