AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)
IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Kozocsa Sándor: Goncsarov Magyarországon
mintha az új magyar regényről kapnánk kinyilatkoztatásokat". Mi északról várjuk az impulzusokat, s ezért a jövő magyar regénye az orosz regénnyel lesz rokonságban, mert egyező feltételek között fog kicsírázni, s ennek az új magyar regénynek a magyar gentry oblomovizmusa lesz majd a főtémája. 9 Goncsarov modern, mai író, amit az is bizonyít, hogy míg 1902-ben Gyalui Farkas Legkedvesebb könyveim című ankétja alkalmával a 34 ankétező író közül egyetlen egy sem említi olvasmányai között még az Oblomovot sem (pedig ha magyar fordításban nem, de német nyelven olvashatták volna!), annál élénkebben reagáltak az alig két évtizeddel később kivallatott írók, akiket Kőhalmi Béla a Könyvek könyve c, a Gyalui ankétjánál tervszerűbb és sikeresebb vallatási módszere eredményezett. 1918-ban már négy magyar „olvasó" nyilatkozott Goncsarovról és nagy művéről. Babits Mihálynak „újabb impressziói" között első helyen az Oblomov állt 10 , Karinthy Frigyes vallomásában viszont a harmadik helyen a Easzkolnyikovot és az Anyegint követően, Kárpáti Aurélnál pedig a Bovaryné, a Goriot apó és a Holt lelkek után következik, végül a legnagyobb magyar dantista, Kaposi József finoman desztilláló értékelése szerint: „szórakozást és üdülést legtöbbször a következő költőknél és íróknál kerestem"; a felsorolt 28 íróból álló és Vörösmartyval kezdődő listán a 25-ik helyet Goncsarov foglalja el. 11 Érdekes az a tény is, hogy az újabb húsz évvel későbbi Az új könyvek könyve c. munkában, ugyancsak Kőhalmi Béla kitűnő szerkesztésében már hat magyar író, költő, filozófus és bibliográfus nyilatkozott GoncsarovTÓl, illetve főmű véről. Karácsony Benő erdélyi regényíró szerint „különösen közel állottak és közel állanak hozzám ma is a régi oroszok: Goncsarov, Lermontov, Gogol," 12 . Kolnai Aurél, akkor emigrációban élő szociológus és filozófus arról vall, hogy „a legnagyobb és legmegragadóbb írók szerintem is az oroszok: Dosztojevszkij, Goncsarov, Gogol." 13 A költő Sík Sándor nyilatkozata szerint „legtöbbet az orosz regénynek köszönhetek, elsősorban a Háború és békének és a Karamazov-testvéreknek, de a kisebbeknek, Turgenyevnék, Goncsarovnak is". 14 Szántó György a regényíró így vallott: „Turgenyev, Csehov, Goncsarov, Gogol, Gorkij, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Puskin. .. epikája többet jelentett számomra, mint az orosz élet, orosz sors és orosz lélek megismerését". 15 Zempléni Klára írónő: „emlékszem.. az Oblomov vonzó gyámoltalanságának bájára". 16 Végül e tanulmány szerzője többek között anynyira beleélte magát Goncsarov páratlan írásművészetébe, hogy főhősével, Oblomovv&l azonosította magát („volt idő, amikor Goncsarov Oblomovját utánoztam" 17 , ugyanakkor, 1937-ben az annyira divatos írót így hárította el magától: „az olyan, nagy és divatos írójukat, mint D'Annunzio, nem tartom zseninek". Az is érdekes, hogy Goncsarov egyéb nagy művéről magyar olvasói akkor még nem vettek tudomást. Az első világháború kellős közepén, 1917-ben Az Érdekes Újság Dekameronjának tizedik kötetében közölt önéletrajzában Szabóné Nogáll Janka Goncsarovélményéről így vallott: „Goncsarov, aki sohasem válogatta a helyet, mikor emberi dokumentumokat keresett, cikksorozatot írt az inasairól, és azt mondta, hogy abból, amit a cselédek gazdáikról beszélnek, voltaképpen a saját életük története domborodik ki... ha az Oblomov szerzője azt mondja, hogy az nem olyan hókuszpókusz, amelyből magától is kibukkan valami..." Ugyancsak Az Érdekes Újság 1919-ben valóban érdekes irodalmi újítást vezetett be: sorozatot indított Szeminárium az olvasóval a jó könyvről, a szép képről, a zenéről és az egészségről címmel. Ebben a rovatban Cholnoky László, a magyar 504
