AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Kozocsa Sándor: Goncsarov Magyarországon

II A Goncsarov életében, majd halála alkalmából megjelent nyilatkozatokat másfél évtizeddel megkésve követi az első magyar nyelvre fordított Goncsarov-mű. 1906-ban jelenik meg először az Oblomov Szabó Endre művészi tolmácsolásában a Klasszikus Begénytár hatvan kötetes első sorozatában. Az oroszok közül Dosztojevszkij, Gogol, Lermontov, Turgenyev és Tolsztoj szerepelt ebben a sorozatban. Az Oblomov mellett a második kötetben még megjelent Lermontov romantikus regénye, a Korunk hőse is. Az eredetiből fordított műhöz Voinovich Géza készített bevezetést, melyben Goncsarov egész pályáját jellemezte. Erkölcsi példázat rejlik benne — írja —, amely abban nyilvánul meg, hogy a főhős belepusztul életformájába. Goncsarov mély tanulságot von le ebből: segíteni kell az elesetteket, hogy felemelkedhessenek. Ez az író feladata is. Tanítását Stolcz alakján keresztül fejti ki, művészi szembeállítással. Ez a céltudatosság — Voinovich szerint — gyengíti alakjának hitelességét. Oblomov és Stolcz ellentétes alakja Voinovichot Don Quijote és Sancho Panza szembeállítására emlékezteti. A módsz'er lehet azonos, az alakok jelleme, az írói cél azonban egészen más. Cervantes kifigurázott, Goncsarov szánalmat és segítséget kér az élhetetlenség számára és tiszteletet kelt a józan tevékenység iránt.

7 Az első magyar nyelven megjelent Goncsarov-könyv jelentős visszhangot keltett. Egyik napról a másikra nemcsak írók, de olvasók is kizárólag az Oblomovról beszéltek, és az oblomovizmus szinte divattá vált, s a kényelemszeretetnek, a semmivel sem törődésnek az a filozófiája kezdett lábra kapni, amely olyan sok rokon vonást mutatott a mi Pató Pálunkéval. Szabó Endre Oblomov-fordítása,, s általában Goncsarov főműveinek (Hétköznapi történet, Pallada fregat, Oblomov, Szakadék) fordítása a legnagyobb fordítói teljesítmény. Szabó Endre derekasan oldotta meg feladatát: átültetése olyan oblomovi, hogy a mű új fordítására csak négy évtized múlva gondoltak, miután a Szabó-íéle fordítás könyvritkaság lett.

8 A század elején jelent meg magyar fordításban De Vogüé az orosz regényről szóló monográfiája (1908), melyben az Oblomovot röpke félmondattal jellemezte: „a század derekának irodalmához tartozik ez a kiváló regény is". 1913-ban ünnepelte a művelt világ Goncsarov születésének századik évfordulóját. Irodalmunkban azonban ez nem keltett a nagy író emlékéhez méltó visszhangot. A Hétben Kárpáti Aurél emlékezett meg Goncsarovról összefüggéseket keresve Gogol és Goncsarov művei között. Űgy véli, hogy az Oblomov hőse minden orosz fájdalmas karikatúrája, a mindenkori orosz lélek, a szlávság tragikus titkának egy emberben való bemutatása, majd a következő megállapítást teszi: Oblomov az orosz psziché legjellemzőbb, leglényegesebb dokumentumainak gyűjteménye. Kiemeli még, hogy „ez a legjobban szláv regény minden orosz írások között, a legközelebb áll hozzánk. A magyar nagyotakarásnak, hirtelen nekilendülésnek ós derékbatörésnek, az önmagába fulladó, önmagát sorvasztó tehetetlen, parázsló láznak bánatos dekrescsendóját hány magyar Oblomov sírta már el". Kárpáti Aurél ez időben még két tanulmányban foglalkozott Goncsarovval. Az Elet című folyóiratban Goncsarov „lefojtott szimpátiá"-járól beszél, amely „mindig ott bujkál a legobjektívebb megállapítások alatt is, mint Flaubert bourgeois-gyűlölete, amely Homais alakjától a Bouvard és Pécuchet-ig vezetett" A Földek testvérisége című tanulmány szerint pedig „az Oblomov olvasása közben, 503