AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)
IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Ferenczy Endréné: A Széchényi Könyvtár olvasószolgálatának története (1919—1944)
sze tehát nem vonzza a kutatókat könyvtárunkba, jelentőséggel egyre inkább csak az egyedül itt fellelhető kéziratok és hirlapok bírnak. Ezt tükrözik a forgalom számadatai is: míg 1914 előtt az összes használt egységnek csak kb. 10%-át alkották a hírlapok és 4%-át a kéziratok, addig a harmincas években ez a szám már a hírlapok tekintetében elérte a 25% -os, a kéziratok vonatkozásában pedig a 9%-os átlagot. Mindehhez még a Hírlaptár forgalmánál tekintetbe vehetjük, hogy a kutatói igény feltehetőleg még nagyobb lehetett, de a tár, állományvédelmi szempontból, kénytelen volt a használatot kizárólag a bekötött periodikákra korlátozni és így, a már említett köttetési problémák következtében, az anyag tetemes részét kivonni a forgalomból. Kedvezőtlenül befolyásolta a forgalmat a délutáni nyiivatartás évtizedek óta megoldatlan kérdése is. A 4 órai zárás időpontját csak 1927-ben sikerült az esti órákig meghosszabbítani, az olvasótermi világítás bevezetésével egyidőben. Az 1927—28-as esztendő általában a könyvtár teljes átszervezésének ideje volt 3 : ekkor került sor elsőízben az elavult szakrendszer szerint felállított gyűjtemény átszámozására, a raktárak vaspolcozására, a hivatali helyiségek számának növelésére és az olvasóterem átalakítására. Az olvasóterem berendezését teljesen kicserélték, a megfelelő világítást két, 960 watt erősségű csillár biztosította (asztali világítás nem volt) és a régi 5000 kötetes kézikönyvtár 20 000 kötetre növekedett, melynek elhelyezésére ekkor építették a galériát és a terem falát borító üveges szekrényeket. A férőhelyek száma 94-re emelkedett, ebből 22-t (köztük az öt ablakmélyedésben elhelyezett asztalt) a tudományos kutatók számára tartották fenn. A katalógusok a szomszédos teremben (a mai Tájékoztatási Osztály helyén) kaptak helyet, ami viszont megszüntette a Hírlaptár külön olvasótermét és a hírlapok kiszolgálásában áldatlan viszonyokat teremtett. Az elkövetkező években, egészen 1937-ig, a hírlapraktáraktól távoleső nagyolvasóteremben történt a periodikák kiszolgálása, ami természetesen csak a bekötött vagy tékázott évfolyamokat jelentette. A kurrens számok használata arra a 16—20 személyes hírlaptári kutatófülkére korlátozódott, amelyet 1923-ban az egyik dolgozóhelyiségből leválasztottak. Ugyancsak 1927—28-ban foglalta el a Hírlaptár végleges raktári helyét is, miután előbb a Festetich-palotában elhelyezett anyagát — a tulajdonos sürgetése miatt — a múzeumi főépület második emeletén helyezte el ideiglenesen. Az átalakítások és költözködések, ha távolabbi perspektívában valóban elengedhetetlenek voltak is a könyvtár fejlesztése szempontjából, pillanatnyilag természetesen nem kedveztek a közönségszolgálati munkának. Hatásuk csak lassan, egy-két év elteltével kezd érezhetővé válni (különösen, ha a Hírlaptár forgalmának 1929 utáni fellendülésére gondolunk), de közben a további fejlesztések és a külső körülmények időről időre ismét akadályozták a zavartalan munkát, csökkentették a nyitvatartási napok számát. 1930-ban az új központi fűtés bevezetésével járó munkálatok miatt szünetelt csaknem három hónapig a könyvtár használata, majd nem sokkal később a Hírlaptár által birtokolt egyik folyosói szárnyat kellett fűtőanyag megtakarítás céljából használaton kívül helyezni és az ott dolgozó tisztviselők is kénytelenek voltak a zsúfolt raktártermekbe szorulni. A 30-as évek lényeges változást hoztak a könyvtári munka színvonalában. A könyvtárosi hivatás, mely a reformkor kezdete óta fokozatosan sajátos felkészültséget és a tudományos képzettség mellett speciális gyakorlati tevékenységet is megkívánó, önálló pályává vált 4 , a XX. század első harmadában már fejlődésében nem tartott lépést a megváltozott követelményekkel. A megnövekedett könyvtári 493
