AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Ferenczy Endréné: A Széchényi Könyvtár olvasószolgálatának története (1919—1944)

állomány sokrétű feltárásához és forgalmazásához nem bizonyult már elegendőnek a régi, szaktudományának élő és a könyvtári munkát csupán biztos jövedelmű „mellékfoglalkozásként" tekintő könyvtárostípus. A könyvtár — a tudományos életben elfoglalt helyénél és gyűjteményének gazdagságánál fogva — nem szolgálhatott pusztán egy-egy könyvtáros egyéni kutatásainak forrásául, szélesebb körű használatának lehetőségeit pedig az elavult, régi módszerek szerint és mellékesen végzett munkával biztosítani többé.nem lehetett. Ezt bizonyítja könyvtárunk életében — a beszerző, feldolgozó és közönségszolgálati munkában egyaránt — az a pangás is, mely az első világháború utáni években bekövetkezett. Ezen a téren jelentett döntő változást 1935 után, Fitz József igazgatása idején, a belső munkafolyamatok teljes átszervezése, modernizálása, a gyakorlati könyvtári munka fontosságának előtérbe helyezése. Nem feladatunk ehelyütt ezt a nagyszabású munkafolyamatot ismertetni, azonban nem hagyhattuk teljesen említés nélkül, mert a könyvtári „futószalag" felállítása, az adrematizált katalógushálózat kiépítése és a régi katalógus fokozatos átdolgozásának megindítása, a raktározásban a kurrens számozás alkalmazása, a nemzetközi érvényű tizedes osztályozási rendszer bevezetése stb. — mindezek az olvasóforgalom alakulását is befolyásolták. (Az eredmény teljes kibontakozását a háború kitörése megakadályozta, de a felszabadulás utáni belső könyvtári munka kialakításához is a 30-as években megkezdett korszerűsítés nyújtott alapot.) Kedveztek e munka elvégzésének a személyi feltételek is: a megnövekedett létszámú tisztviselői és altiszti kar, valamint a némiképpen javuló anyagi ellátottság. Az 1934-ben megszűnt Országos Gyűjteményegyetem helyett a „Magyar Nemzeti Múzeum" szervezetébe tömörültek, az előbbinél kisebb számban, a tudományos intézetek. Ez a szűkebb körű és kevésbé heterogén összetételű szervezet csekély mértékben ugyan, de kedvezőbbé tette a könyvtár dotálását, különösen 1938 után

5

, bár az évi költségvetés viszonylagosan még ekkor sem érte el az első világháború előttit. Időközben átalakult a könyvtár szervezete is. Az állomány sokrétűsége szükségessé tette, hogy az egyes gyűjteményeket külön kezeljék, így alakult meg a régi osztályok, a Nyomtatványtár, Kézirattár és a Hírlaptár mellett (a Levéltár anyaga az Országos Levéltárba került) 1929-ben a Zeneműtár, 1934-ben a Régi Magyar Könyvek Tára, 1935-ben a Plakát és Aprónyomtatványtár és 1939-ben a Térképtár. Az egyes gyűjtemények anyagát ezután már a tárak külön kutatóhelyiségeiben bocsátották használatra, ezáltal nemcsak a kiszolgálás vált gyorsabbá, hanem az anyag épsége is jobban biztosítható volt. 1937-ben végre a Hírlaptár is külön olvasótermet kapott, bár a férőhelyek száma igen csekély volt: az egyik galériás teremben rendezték be, 20 személy számára, közvetlenül a hírlapgyűjtemény mellett. Ugyancsak 1937-ben kezdte meg munkáját önálló osztállyá szerveződve a reference-szolgálat. Munkakörét a könyvtár 1937. évi jelentése a következőképpen fogalmazta meg: „Feladata a könyvtárhoz forduló közönség kiszolgálása; felvilágosításokat és útbaigazításokat ad a könyvtár használatáról általában, továbbá az egyes tárak anyagáról, a katalógusok és a segédkönyvtári művek használatáról, felügyel a központi olvasóterem használatára, lebonyolítja a könyvkölcsönzést tudományos intézetekkel, végül pedig átveszi, foganatosítja és kiszolgálja a fotokópiarendeléseket. Az osztály célja egyrészt az, hogy a gyűjteménytárakat tehermentesítse, ... másrészt pedig, hogy a könyvtár használatát egyszerűsítse és a közönségnek megkönnyítse."

6 A tájékoztató munka természetesen már az osztály 494