AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

III. A könyvtári munka elmélete és gyakorlata - Farkas László: Szolgálati felelősség a könyvtárban

rendelkezése szerint fegyelmi vétség a munkaviszonyban álló dolgozónak minden olyan cselekedete, mulasztása vagy magatartása, mellyel e munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségeit vétkesen megszegi. A kötelességszegés egyes eseteit azonban a jogszabály, nagyon helyesen, nem sorolja fel, hiszen a kimerítő felsorolás amúgy is fogalmi lehetetlenség lenne. A fegyelmi vétség tehát nem tényállásszerű cselekmény, mint a bűntett, amelynek minden — objektív és szubjektív tényállási elemét a büntetőjog előre meghatározza, s a bűntett csak akkor jön létre, ha a cselekményben az előre meghatározott valamennyi tényállási elem megvalósul. A fegyelmi vétségnek — a feltétlenül megkívánt szubjektív tényállási elemen, a vétkességen kívül — egyetlen, általánosan meghatározott objektív eleme van: a cselekmény jogellenessége. Ha ez a jogellenesség a dolgozó vétkes magatartása következtében valósul meg „a dolgozót fegyelmi eljárás keretében felelősségre kell vonni". (Mt. 110. § 2. bek.) Ezzel összefüggő kérdés az, hogy mit jelent a dolgozó vétkessége, és miképpen történik a fegyelmi eljárás során annak bizonyítása. Munkatörvény könyvünk nem határozza meg részletesen a munkajogi vétkesség fogalmát és a vétkesség fokozatait, mint azt büntetőtörvénykönyvünk teszi a büntetőjogilag értékelt vétkességre, a bűnösségre vonatkozóan. Általánosan elismert munkajogi elv azonban az, hogy a fegyelmi felelősség létrejöttéhez a dolgozó gondatlan, hanyag magatartása is elégséges. A dolgozó fegyelmi felelőssége megállapítható, ha tudta, vagy a tőle, adott esetben elvárható gondossággal tudnia kellett volna, hogy magatartása jogellenes, tehát beleütközik azokba a szabályokba, amelyek a dolgozó kötelezettségeit — munkaviszonyával kapcsolatosan — meghatározzák. Általánosan elfogadott jogelv azonban az is, hogy a dolgozó vétkességét vele szemben bizonyítani kell. Nem a dolgozónak kell ártatlanságát bizonyítani, hanem a fegyelmi eljárás során a fegyelmi jogkör gyakorlójának kell a dolgozóra a kötelezettségszegés objektív ténye mellett, magatartásának szubjektív felróhatóságát is rábizonyítania. De munkajogszabályaink ezen túlmenően — a dolgozók jogos érdekeinek védelme céljából — még azt is megkövetelik, hogy a fegyelmi hatóságok a dolgozók javára szolgáló tényeket és körülményeket külön kérelem nélkül is felderítsék. „A fegyelmi eljárás során mind a dolgozó javára, mind pedig terhére szolgáló tényeket fel kell deríteni." (Mt. V. 177. § 1. bek.) Munkatörvénykönyvünknek a fegyelmi büntetéseket, valamint a fegyelmi büntetésekhez fűződő további joghátrányokat szabályozó rendelkezéseiből nyilvánvalóan kitűnik a fegyelmi joghátrányok alkalmazásának nevelő célzata. Külön hangsúlyt kap ez a célzat abban a rendelkezésben, amely a fegyelmi büntetés kiszabására vonatkozóan ad utasítást: „A fegyelmi büntetést úgy kell megállapítani, hogy az mind a fegyelmi vétséget elkövetett dolgozóra, mind pedig a vállalat többi dolgozójára kellő nevelő hatással járjon. Mérlegelni kell különösen az elkövetett fegyelmi vétség súlyát a dolgozó korábbi magatartását, személyi és családi körülményeit, valamint a vállalat munkafegyelmi helyzetét". (Mt. V. 177. § 3. bek.) Ez a nevelői célzat érvényesül azokban a rendelkezésekben, amelyek lehetővé teszik a kiszabott fegyelmi büntetés végrehajtásának legfeljebb egy évi próbaidőre való felfüggesztését, valamint azokban is, amelyek a fegyelmi büntetések következményei alól való mentesülést, illetve mentesítést szabályozzák. Ugyanebből a szempontból figyelemre méltó az a rendelkezés, hogy „mellőzhető a fegyelmi felelősségre vonás, ha az elkövetett fegyelmi vétség csekély jelentőségű." (Mt. V. 110. § 3. bek.) Nem igényel bővebb magyarázatot, hogy az erkölcsi szem303