AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

II. Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményeinek anyagából - Wix Györgyné: Egy XVIII. századi „Typographia privata"

lítése arra vall, hogy nem a 4°, és nem az általunk ismert prágai 12° szótár lehetett Zerdahelyi kezében, hanem egy harmadik variáns.) Végül 10 napi penitenciát szab ki Takátsra, büntetésül, és a kecskeméti rendházba helyezi át. Ezenközben úgy adódott, hogy Dianovszki plébános megbetegedett, s betegségének gyógyíttatása végett Szegedre távozott. Minthogy pedig a Takáts helyébe kinevezett káplán nem érkezett meg Dorozsmára, az ottani községi elöljáróság, és maga a beteg plébános is, azzal a kéréssel fordultak a püspökséghez, helyeznék vissza Takdtsot Dorozsmára, nehogy a lelkek gondviselő nélkül maradjanak. 1798. április elején volt a vizsgálat, s a büntetés, május 1-én viszont Zerdahelyi már értesíti is Kanyót, mint kerületi főesperest, hogy Takdtsot visszahelyezi Dorozsmára, s egyúttal sürgeti Csiszárt, hogy a zár alatt levő nyomdát most már haladéktalanul szállíttassa be Vácra. Takáts — a lázadó lélek, a nyomdászat megszállottja — azonban nem törődik azzal, hogy — ha végre engedelmeskedik — sorsának patakja újra sima mederben folydogálhat. Felhasználja az alkalmat, és Dianovszki távollétét: Dorozsmán feltöri a hivatalos zárat és lefoglalt ládáit, nyomdáját „elrabolja"! „A mennyire kitanulhattam, nem sok jó vagyon P. Raphael Takátsb&n, noha tudgya magát kelletni" — mentegetőzik Dianovszki Csiszérnek, beszámolva a zárolási pecsét feltöréséről és a nyomda eltűnéséről. A nyughatatlan barátot ezek után a szabadkai rendházba helyezik át, kálváriája azonban ezzel nem ér véget. A jakobinus-per utáni éveket írjuk — Martinovits nevét nem hiába említi Zerdahelyi. Mi sem természetesebb annál, hogy világi és egyházi hatóságok egyaránt „vigili oculo" figyelik azt, aki magánsajtójával „veszélyes" nyomdatermékeket állíthat elő, s magatartásában is lázadó szellemről tesz tanúbizonyságot. Az Országos Levéltárban Takáts aktái telve vannak ezt az éber figyelmet bizonyító iratokkal. Takátsot — úgy látszik — nem törik meg a penitenciák és zaklatások. Legalábbis erre vallanak a Helytartótanácsnak a legkülönbözőbb hatóságokhoz szétküldött utasításai, amelyeket az az értesülésük tesz szükségessé, hogy Takáts eldicsekedett a kisteleki plébánosnak: Szegeden biztonságba helyezte Dorozsmáról visszaszerzett holmiját, s elég betűt, berendezést stb. mentett meg ahhoz, hogy újra könyveket nyomhasson. Megindulnak ismét a vizsgálatok, keresik az eltűnt nyomdát. A kalocsai érsekséget Takáts szemmel tartására utasítják, a csanádi püspökséget a kisteleki plébános kihallgatására, míg a szegedi városbírónak Takáts „depositorium"-át kell felkutatnia. Még Dianovszki plébánost is gyanúsítja a Helytartótanács. Zerdahelyi 1798. szept. 9-én írja (Vác, Protocollum 910.1441.), hogy a Dicasteriumnál tisztázta Dianovszkit „a suspectione complicitatis". Az eltűnt — de potenciálisan veszélyes — kézisajtó ügyében papírlavina indul útjára. Mint egy detektívtörténetben a nyomozás szálai, úgy gyűlnek össze a Takátsra, vonatkozó jelentések, kihallgatási jegyzőkönyvek, mentegetőzések és vádaskodások. Egy-két érdekesebb tényt említek itt csak. A majsai plébános Vácra jelenti, hogy Dorozsmáról Szegedre nehéz holmit szállítottak szekérrel, a lerakodásnál jól látszott, milyen nehezek a ládák. Rózsa György és Vadkerti József „alacsony származású egyének" egy kihallgatáskor vallják: Takáts Rafael Kecskemétről Szabadkára utazva, Dorozsmán szekerére tétetett egy nyomtató asztalt, három ládát és négy zsákot, amelyek közül kettő könyvekkel és árkus papírokkal volt teli. Vadkerti — a kocsis — könyvet kért és kapott Takátstól: „Imád172