AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Pethes Iván: A zeneművészet és a zenetudomány könyvtári osztályozásának kérdései

fontos ilyetén állományrészek feldolgozására vonatkozólag semmit sem tartalmaz, még korlátozottan közös alosztás formájában sem, bár lehetőség nyílik arra, hogy a (086.7) formai közös alosztást, vagy a 681.84/.85 jelzettel való viszonyítást alkalmazzuk. Fenti megállapításainkon túlmenő, a zenetudomány, a zeneművészet és az egyéb tudományágak közötti kapcsolatot az ETO természetesen a maga módszereivel, többé-kevésbé bonyolultan ki tudja fejezni. Ha azonban a kérdést közelebbről vizsgáljuk, úgy azonnal feltűnik, hogy egy ilyen hatalmas, a tudományok egészét és annak kapcsolatait feltáró rendszer, mint az ETO, mennyire nem képes annak egy specifikumát •— jelen esetben a zenét — önálló jelzetekkel kifejezni. Magyarán kiderül, hogy a zene vonatkozásainak jelentős többsége a saját osztályán hívül nyer beosztást és, mint az ETO esetében, a zenei fogalmak osztályozása csak kiterjesztés, mellé- vagy alárendelő viszonyítás útján valósítható meg, a különböző formai, időbeli stb. alosztásokról nem is beszélve. Az ETO védelmében mindjárt azt is meg kell állapítanunk — ez közhelynek tűnhetik —, hogy az ETO-nak nem is célja egy adott tudományág összes relációjának feltárása, hiszen ezt egyik főerősségével, a viszonyítással oldja meg. Mint azonban a tárgyalás és tüzetesebb vizsgálat során láthattuk, a megoldás a zenei könyvtárak számára elégtelennek helyenként elhibázottnak bizonyult. Az ETO-nak tulajdonképpeni nagy érdeme, hogy az általános gyűjtőkörű könyvtárak számára lehetőséget nyújt a könyvekben foglalt tartalmi és formai elemek osztályozására. A zenei gyűtemény világviszonylatban legjelentősebb csoportját képviselő, önálló zenei könyvtárak számára — és ez a különböző szakkönyvtárak osztályozási problémáival azonos probléma — nem nyújt teljes mértékben kielégítő és megnyugtató megoldást. A zenei könyvtárak számára ugyanis mindezt összegezve az ETO legnagyobb hibája, hogy osztályozási rendszerében 1) nem választja élesen külön a zenére vonatkozó irodalmat a zeneművektől; 2) keverten jelennek meg a főtáblázatban, valamint a korlátozottan közös alosztásokban foglalt kategóriák és szempontok; 3) nem dolgozza fel a zenetudomány és a zeneművészet valamennyi vonatkozását az erre szentelt 78 osztályában. Feltétlenül szükségesnek mutatkozik tehát az ETO 78 osztályának módszeres felülvizsgálata és átdolgozása, különösen a korlátozottan közös alosztások viszonylatában. Ezzel az ETO a zenetudománynak és zeneművészetnek a ma követelményeinek megfelelő korszerű szinten való feltámadásának lehetőségét sokszorosan fokozná. Az ETO vizsgálata után most két olyan bibliográfiai szakrendszert szeretnénk még ismertetni, melyek szisztémájukban a zeneművészet és zenetudomány egészét igyekeznek átfogni valamennyi kapcsolódó és társtudományukkal egyetemben. Az egyik rendszer Henry Evelyn Bliss Bibliographie classification című művének harmadik kötetében jelent meg. Bliss, aki osztályozási szisztémájának főosztályaiban a tudományok kialakulásának fejlődési rendjét követi, minden egyes tudományt négy metszetben vizsgál meg: 1. az illető tudomány filozófiája;. 2. maga a tulajdonképpeni tudomány; 3. a tudomány története; 4. a tudomány gyakorlati alkalmazása. Ez a rendszer rendkívül hajlékony, mert megengedi, hogy a könyvtárak adott viszonyaiknak megfelelően maguk állítsák fel az egyes szakcsoportokat, és azokat szükség esetén valamely más, a sémában megadott vagy azon kívüli, esetleg önálló szakcsoportba helyezzék el. Ezt a betűk és számok sorából álló kombinációkon túlmenően, az úgynevezett alternatív jelek segítségével oldja meg, melyek a szisztémát rendkívül hajlékonnyá teszik. Ugyanakkor 85