AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)
II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Takács Menyhért: A Hírlaptár szakkatalógusának átalakítása
A Hírlaptár szakkatalógusának átalakítása TAKÁCS MENYHÉRT A hírlapok és folyóiratok tudományos feldolgozásának nélkülözhetetlen segédeszköze a jó szakkatalógus. Ennek tudatában a Hírlaptár az 1930-as évek elején megkezdte az állományában levő anyag szakkatalógusba rendezését. A rendezés elveinek kialakításánál döntő szerepet játszott az a körülmény, hogy az ETO akkori — a mainál jóval kevésbé differenciált — formájában nem nyújtott megfelelő lehetőséget egy speciális „hírlapgyűjtemény" anyagának áttekinthető és a szükségleteket kielégítő csoportosítására. Nem szabad felejtenünk azt sem, hogy az Orsz. Széchényi Könyvtár abban az időben az ETO-t — a könyvek szakkatalógusában is — csak a Szabó Ervin által leegyszerűsített formájában alkalmazta, így történt, hogy a Hírlaptár készülő periodika-szakkatalógusa számára olyan rendszert dolgozott ki, amely lényegében az ETO alapelvein épül ugyan, részleteiben azonban a Szabó Ervin-féle módosítások, sőt azon is túlmenően bizonyos, az ETO jelenlegi felépítésével össze nem egyeztethető eltérések nyomait mutatja. A Hírlaptár ilyen módon felépített és az azóta eltelt évek során többször is bővített szakkatalógusa használhatónak bizonyult. Hogy most mégis a periodikaszakkatalógus felújításának gondolatával kell foglalkoznunk annak oka egyfelől az, hogy ma már a Könyvtár többé-kevésbé minden szakkatalógusa az ETO szerint készül, másfelől pedig az, hogy a Várba költözködésünkkel kapcsolatban felmerült a könyv- és a periodika-szakkatalógus egyesítésének terve, ami csak úgy volna végrehajtható, ha periodika-szakkatalógusunk is teljesen áttér az ETO rendjére. A jelenlegi periodika-szakkatalógus használhatóságából kifolyólag a korszerűsítésnél alapvető szempontnak kell tekintenünk azt, hogy a most alkalmazott és évtizedes gyakorlattal szentesített szakcsoportokon lehetőleg ne változtassunk. Indokolja ezt egyébként az a körülmény is, hogy egészen új csoportosítás bevezetése a már meglevő, terjedelmes szakkatalógus teljes átrendezését tenné szükségessé, amihez pedig a Hírlaptárnak megfelelő munkaerőkapacitása nincs. I. A Hirlaptár jelenlegi periodika-szakkatalógusa tulajdonképpen két nagy részre oszlik. Az egyik rész tartalmazza a szakfolyóiratokat, nyelvükre és megjelenési helyükre való tekintet nélkül, elvben szigorúan az ETO rendje szerint, 0—9-ig terjedő csoportokban. A jelenleg használatos csoportok száma 244. A folyóirat-anyagnak előre megállapított csoportokba foglalását az teszi szükségessé, hogy a Hírlaptárban jelenleg a folyóiratok szakozását a címfelvevők végzik, 68