AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok. - Berlász Jenő: Horvát István könyvtárának megszerzése a Nemzeti Könyvtár számára

nek az országon belül, s propagátora kulturális értékének a nemzetközi tudomás nyosság felé.

4 Erdemei külső elismerésben is sokszorosan kifejezésre jutottak: a pesti egyetemen két katedrával (1823-tól az oklevéltani, 1830-tól a magyar nyelv- és irodalmi tanszékkel) is megtisztelték,

5 a megalakuló Akadémia tagsággal kínálta meg,

6 az ország legelső kulturális folyóirata a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőnek hívta meg,

7 József nádor pedig Széchényi Ferenccel egyetértésben már 1816-ban az ő gondozására bízta a fiatal Nemzeti Könyvtárat.

8 Hogyan történhetett, hogy egy ilyen rendkívüli készültségű, nagyra hivatott szakférfiú tudományos pályája mégis tragédiába torkollott, s tiszteletreméltó tudományos törekvései néhány évtized múltán teljesen lehetetlenültek? A kérdés tárgyalása nem tartozik ide. Csupán egy-két megjegyzést kívánunk idevágólag tenni, hogy megvilágosodjanak előttünk Horvát könyvgyűjtésének indítékai, céljai, keretei. Több mint egy évszázad távlatából ma már meglehetősen határozott vonalakban rajzolódik ki ennek a különös embernek a szellemi portréja. Társadalmi származására nézve nemes volt, de nem a tősgyökeres birtokos középnemesség: tagja, mégcsak nem is a hétszilvafásoké, hanem egy, nyilván a török időkben Horvátországból bevándorolt földönfutó család leszármazottja.

9 Ősei (eredetileg, a XVII. sz. végéig Beretricsnek hívták őket)

10 két kezük munkájából tartották fenn magukat, aminthogy édesapja is kézműves mesterséget folytatott, szűrszabó volt Székesfehérvárott. Voltaképpen tehát Horvát városi polgárfiú volt, akinek tudatát a horvát—magyar családi hagyományok és a civis-életforma mellett a fehérvári gimnázium jozefinista légköre,

11 majd a pesti egyetemen főleg Bévai Miklós (1749—1807) öntudatos magyarsága alakította olyanná, aminőnek ismerjük.

12 A felvilágosultból romantikussá fejlődő értelmiségnek lett Horvát egyik tipikus, különösen szélsőséges képviselője. Ürményi országbíró melletti titkároskodása,

13 majd országgyűlési tapasztalatai

14 nyomán idővel nyilván mindinkább kialakult benne az a meggyőződés, hogy a magyarságot önmagának sem a hazai német polgárság, sem a mágnásvilág nem adhatja vissza; ez a szerep kiváltképp a szegény nemességből és a népből kibontakozó magas műveltségű intellektuális rétegre vár.

15 Hazafiúi és tudós lelki alkatát, magatartását, különben, döntő módon a német kultúrimperializmussal szembeni ellenállás határozta meg. Horvát és társai — a jozefinizmus korának emlékei alapján is — ebben látták nemzeti kultúránk, nemzeti egyéniségünk kibontakozásának legfőbb akadályát, s ezért az ez ellen való küzdelmet tekintették elsőrangú feladatuknak. A germán kultúrfölénnyel szemben egyszerre két fronton vették fel a küzdelmet: egyfelől a Mária Terézia korában elnémetesedett hazai arisztokrácia ellen küzdöttek,

16 amely mint államvezető réteg kész eszköze lett a Habsburgok nemzetellenes törekvéseinek — másfelől a felvilágosodás időszakában nagyra nőtt német tudományosság ellen, amely —- a hazai német polgári tudósoktól is támogatva — nemcsak egykorú, hanem történeti kultúreredményeinket is elvitatni igyekezett tőlünk. Horvát e harcban az élen járt. A hazafiatlan mágnásokat inkább csak baráti levelezésében, ostorozta, (nem is igen tehetett mást), de a német tudósok, írók nemzetsértő tanait a legnagyobb nyilvánosság előtt igyekezett megcáfolni.

17 Az egyetemi katedrán és a folyóiratok (Tudományos Gyűjtemény, Hazai és Külföldi Tudósítások, Élet és Litteratúra, Muzárion) hasábjain, évtizedeken át különösen éles, elkeseredett szóés tollharcot vívott pesti professzortársaival, Schwartner Mártonnal (1769—1823) és Schedius Lajossal (1768—1847),

18 nemkülönben a közép-kelet-európai népek tör252