AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok. - Dán Róbert: Kéziratos magyar nyelvű Talmud recenzió a XVIII. századból

Jankovich-hagyaték kéziratanyagából kiderül, Litteraty többször utazott Erdélybe egyenesen Jankovich utasítására.

4 Naplója és Jankovichhoz küldött levelei azt bizonyítják, hogy nem járt eredménytelenül. Naplója részletesen beszámol útjairól.

5 Az előttünk fekvő kézirat is valószínűleg egyik útján került kezébe. Ennél a pontnál nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy vajon Borosnyai utódjaitól vásárolta-e, vagy más úton került birtokába. Azért merül fel más lehetőség is, mert a kéziraton szereplő fordító H. D. J. Hermányi Bienes Józseffel

6 azonos, akinek halála után 1763-ban minden olyan kézirat, amely az ő működésével született vagy került lemásolásra, testvéréhez Mohai Jánosnéhoz került.

7 Feltéve, hogy Borosnyai nem tartotta magánál a kéziratot. Benkő József még látta a hagyatékot és 150 kézirat köteget említ.

8 Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Borosnyai másolata is közöttük volt. Akár így volt, akár nem, Litteraty Nemes, aki több levelet datált Marosvásárhelyről illetve Kolozsvárról,, egészen bizonyos, hogy Erdélyben fedezte fel. Még az időpontot is meg tudjuk határozni: kb. 1828 és 1836 között.

9 A kézirat igen jó állapotban került az OSzK-ba. Megállapítható azonban, hogy nem csak Borcsnyai Was Elek keze írását őrizte meg számunkra. A jelzett másoló személye egyébként teljesen ismeretlen a szakirodalomban. Talán Borosnyai Lukáts János rokona lehetett, akiről Nagy Iván tudja

10

, hogy Nagyenyeden 1735 körül tevékenykedett, mint református püspök. A Sidck Talmudja azonban nem egy másoló munkája. Igaz ugyan, hogy Borosnyai kézírását csupán megszakítja néhányszor egy ismeretlen kéz, de az említett másoló néhány lap után folytatja a munkát.

11 A fordító, Hermányi Bienes József azonban nem ismeretlen a magyar irodalomtörténet kutatói előtt.

lá Szinnyei szerint is: „. . .kézirati munkái egy ívrét és százötven negyedrétű kötetben maradtak fent. Ezekben foglaltatnak szentírásmagyarázatok, vegyes theológiai dolgozatok részben németből és franciából fordítva." Sajnos eredeti kézirataiból kevés maradt reánk, ami egy ilyen termékeny író esetében igen nagy ritkaság. Összegyűjtött anekdotái első kiadásának előszavában György Lajos megemlíti, hogy az eredeti kéziraton a szerző neve hiányzik, de könnyen azonosítható.

13 A Sidok Talmudjá-nál is ez a helyzet. Lehet, hogy Hermányin&k nem volt szokása írásai elé kiírni nevét. Valószínűleg nem is gondolt soha a publikálásra, a maga számára gyűjtötte az anekdotákat, a maga számára fordította a teológiai munkákat. Az utóbbinak az volt a célja, hogy a prédikációt színezze a hallgatók előtt olyan ismeretlen példákkal, amelyeket azok mástól nem hallhattak. Hogy ez irányú igyekezete mennyire eredményes volt azt, a kortárs, Rettegi György emlékiratainak ámuló hangja bizonyítja: „. . .folyt ennek a szájából az ige, s olyanokat hall tőle az ember, melyeket mástól nem. . ."

14 De nem csupán a prédikációi arattak nagy sikert, hanem anekdotázó kedve is. Nem ismer sérthetetlent, benéz a zárt udvarházak ablakain, és egy-egy formás történet kedvéért feláldozza a legnagyobb tekintélyt is. Emlékiratait Kelemen Lajos adta ki,

15 és őt megillető helyet kapott irodalmi elődjei és kortásai sorában az Erdély öröksége c. gyűjtemény 7. kötetében.

16 Hermányi Bienes József a Sidok Talmudja című fordítása valószínűleg véletlen találkozás eredménye. Az anekdotázó, de még inkább a messze földön ismert pap érdeklődési körébe jól beilleszthető a számára terra incognitát jelentő Talmudszöveg megismerésének óhaja. Természetesen őt csak az elbeszélő ún. aggádikus talmudi részek érdekelhették. Rendelkezésére állt volna már a XVI. századtól 236