AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok. - Ferenczy Endréné: Az Országos Széchényi Könyvtár Olvasószolgálatának története 1802—1919

pedig a nemzeti könyvtár nyilvános funkciójával kapcsolatos egykorú elképzelésekre. A tervezetnek a használatra vonatkozó szabályai különbséget tesznek a könyvtár olvasói és — amint már az előbbiekben említettük — nagyszámú látogatói között. Ez iitóbbi csoport korszakunkban nem állította kevesebb elfoglaltságot igénylő feladat elé a könyvtárost, mint az olvasók kiszolgálása. A látogatási idő heti két napra korlátozódott, ezt a megkötést a szabálytervezet egyetlen jóváhagyott pontja, az 1811. június 30-án három nyelven kifüggesztett napirend is fenntartotta, hozzáfűzve, hogy ,,a' kinek az a szándéka, hogy olvashasson: a fent megjegyzett órák között minden nap megjelenhet a könyvtárban, legottan szándékát minden akadály nélkül tellyesíthetvén."

17 Az olvasók kiszolgálására vonatkozott a tervezet második része. Az egyetemi hallgatók kérdése többször foglalkoztatta Millert, igényeik kielégítését, úgy látszik, a nemzeti könyvtár vitatható feladatának tartotta, hivatkozva az e célra rendelt Egyetemi Könyvtár szolgáltatásaira. E tervezetében ugyan még csak az egyetemi hallgatók szépirodalmi tárgyú kéréseit kívánta elutasítani, de nem sokkal utóbb, 1811. december 5-én a nádorhoz írt felterjesztésében

18 már azt hangsúlyozta, hogy ,,a Múzeum nem iskolás fiúk továbbképzésére szolgáló intézet", hanem elsősorban a közhivatalok tisztviselőinek és a tudósoknak kíván segítségére lenni. De szándéka valószínűleg nem érvényesült, így az 1817-ben, majd 1820-ban készített rövidebb ügyrendi javaslataiban ez a pont már nem is szerepel, sőt a könyvtár későbbi szervezeti szabályzatai sem alkalmaznak semmiféle megszorítást az egyetemi hallgatók kiszolgálása tekintetében. Szigorú, elsősorban a nemzeti könyvtár muzeális szerepét hangsúlyozó álláspontot képvisel Miller szabálytervezete a kölcsönzés kérdésében, melyet még térítvény ellenében sem kíván engedélyezni. Nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy az ezt megelőző időkben kölcsönzés milyen számban és milyen formában történt, Millernek 1807-ben a már fentebb említett jelentése (ld. 211. 1.) utal arra, hogy kivételes esetekben, még kéziratokat is kölcsönözhettek a könyvtárőr által személyesen, vagy legalább hírből ismert kutatók.

19 Ezt a gyakorlatot a szervezeti szabályzat teljesen meg kívánta szüntetni, kivételt csak a Múzeum többi osztályai, illetve azoknak tisztviselői élvezhettek. Az 1817-ben kiadott újabb tervezet azonban azt is elrendeli, hogy az egyes osztályok őreinél levő könyvekről külön jegyzék készíttessék és azoknak használatát csak az intézet falain belül kívánja engedélyezni, az őrök lakására nem vihetők. Ezt a szigorítást a gyakorlatban azonban nem mindig tartották be, így pl. a természetrajzi tár őrének, Tehel Lajosnak 1816-ban bekövetkezett halála után lakásán találták meg az osztály részére kikölcsönzött kézikönyvanyagot,

20 majd 1818-ban, amikor a Múzeum új épületeibe való átköltözés után, Miller a rendezés alkalmával a kikölcsönzött könyveket és kéziratokat bekérte, a nemrégiben kinevezett könyvtári őr, Horvát István is beszolgáltatott három nála levő könyvtári kéziratot (köztük a Pra?/-kódexet) és hat kötet nyomtatványt. A kölcsönzés szempontjai tehát Miller szigorú elképzelései ellenére sem tisztázottak még, erre vonatkozó határozott rendeletet majd csak az 1832—36-os országgyűlés fog hozni. És bár a kölcsönzések a könyvtár muzeális épségét valóban veszélyeztethették, betiltásuk a helyi használat mostoha lehetőségei miatt még sokáig nem volt megvalósítható. A könyvtár csak 1817-ben költözhetett át az Országúti telken álló régi épületbe, ahol ezúttal már hat helyiséget bírt ugyan, de ezek közül kezdetben. 213