AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Durzsa Sándor: Egy korai itáliai ars dictaminis az Országos Széchényi Könyvtár kódexében

melyről késői leírása miatt a nemzetközi kutatás eddig nem vett tudomást, százegynéhány éve közelállt ahhoz, hogy tartalma a tudományos nyilvánosság elé kerüljön. W. Wattenbach az Archiv für Kunde österreichischer Geschichts-Quetten 1855. évfolyamában Iter Austriacum címmel tette közzé irodalmi tanulmányútjának eredményeit.

3 E művében, mely elsősorban a német történelem középkori forrásait ismertette, több ars dictaminis-t is leírt, sőt egy nagyobb áttekintő tanulmányt kapcsolt hozzá az ars dictaminis kialakulásáról. Wattenbach — mint itt maga elmondja — irodalmi utazása során Budapestre is eljutott. Járt a Múzeum könyvtárában, de megfelelő katalógus hiányában nem tudott az állományról kielégítő áttekintést szerezni. Mindenesetre Wattenbach számára kódexünk nem lett volna érdektelen, mert éppen ilyen ars dictaminis-eket is kutatott tanulmányútja során. Érdekes véletlen, hogy éppen Wattenbach volt az, aki Bernardus ars dictaminis-ének egyik kéziratát 1869-ben az elsők közt bemutatta. II. Fogalmazástanító traktátusunk tudományos feldolgozása tekintélyes múltra néz vissza. Egy Stavelot-ból származó brüsszeli kézirat alapján 1852-ben Beiffenberg ismertette először Bernardus ars-át.

4 A meglehetősen rövid ismertetés a mű szövegéből mutatott be néhány mintát, de meg sem kísérelte tartalmi elemzését vagy más hasonló művekkel való összevetését. Minden részletes meggondolás és bizonyítás nélkül, néhány név előfordulásából arra a következtetésre jutott, hogy a mű szerzője Clairveauz-i Szent Bernát. Ugyanezen — a brüsszeli királyi könyvtár 2070. számú kötetében található — kézirat alapján ismertette Bernardus ars dictaminis-ét Wattenbach 1869-ben.

5 ő azt állapította meg róla, hogy a benne előforduló helynevek itáliai eredetre utalnak. A francia személynevek viszont azt bizonyítják, hogy a traktátus Franciaországba került át. Wattenbach tanulmányában kizárja azt a lehetőséget, hogy a szerző Bemard de Meung-nel lenne azonos. A magdunumi kanonok híres és igen elterjedt fogalmazástanító munkája, a Flores dictaminum a brüsszeli ars szövegétől teljesen eltérő, s a bennük előforduló nevek is különbözők. A Beiffenberg által korábban részletekben közölt verses ajánlásról, illetve annak „Commendatio additionis" rubrika alatt olvasható részéről Wattenbach felteszi, hogy nem a mű eredeti szerzőjétől származik. Már Wattenbach felfigyelt arra, hogy a kérdéses ars szerzője kedveli a verseket, mert néhány üdvözlést, levélkezdést verses formában ír meg. E megállapítása előreveti annak a tévedésnek az árnyékát, mely e mű szerzőjét Bernardus Silvestrisszel azonosította, aki ugyancsak verssel kevert prózában írta meg híres filozófiai művét, a De mundi universitaté-t. A brüsszeli kézirat után 1883-ban Hauréau ismertette traktátusunk egy újabb variánsát a bécsi császári könyvtár 246. számú kódexéből.

6 Szerzőjét egyértelműen Bernardus Silvestrisszel azonosította. Beiffenberg, Wattenbach és Hauréau első ismertetései szolgáltatták az alapot ahhoz, hogy a mű elfoglalja helyét az irodalomban. Az általuk vizsgált két változatot Langlois egy harmadikkal, mégpedig egy bruges-i kézirattal egészítette ki, amit Laude katalógusa alapján vont feldolgozási körébe.

7 Valójában azonban csak a brüsszeli és bécsi kézirat szövegét tette tüzetesebb vizsgálat tárgyává. Ezek elemzése során az itáliai helynevekkel nem tudott mit kezdeni, de az elméleti rész interpretálására sem vállalkozott. A két szövegben előforduló személyes helynevek különbözőségét úgy indokolta, hogy ez a másolók munkájának eredménye. Feltételezte, hogy a brüsszeli példányt egy német klerikus másolta 142