AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Kemény István: Szabó Ervin és a „Világosság"

vábbi feltétele van Szabó Ervin szerint a szabadság megvalósulásának. Az egyik feltétel: „az intézményes biztosítékok a hatalmaknak lehető legteljesebb megoszlására, diffúziójára irányuljanak." Az önkormányzat kiterjesztése, a képviselet elvének a lehetőségek szerinti kiküszöbölése, az ellenőrzés fokozása: „ezek azon objektív eszközök, amelyekkel a demokráciának bürokráciává (hivatalnokuralommá), diktatúrává, vagy tömegzsarnoksággá fajulását megakadályozhatjuk" A másik feltétel: a mentális biztosítékok. Meg kell értetni az emberekkel

y „hogy a cél, amelyre törekszenek nem valamely külső intézmény, hanem önmaguknak boldogsága, nagysága, ereje;" A tanulmány befejező részében Szabó Ervin a párt szervezésére alkalmazza elveit. A társadalmi ideál, hogy minél több ember tudatos és kritikai meggyőződésen alapuló közreműködése váljék lehetővé, hogy az embereket ily tudatosan cselekvő, meggyőződött emberekké neveljék — ennek az elvnek kell a párt tevékenységét is szabályoznia. Mi lesz akkor a fegyelemmel ? Szabó Ervin tisztán látja, hogy a pártban fegyelemnek kell lennie, hogy a párt „nem tűrhet kebelében mást, mint aki céljával egyetért s azon alapelvekkel s ez alapelvekből folyó fő harci eszközökkel, amelyeket a cél determinál." De abban a meggyőződésben van, hogy a párton belüli egyetértésnek „reflektált, megfontolt, tudatos egyéni elhatározásból" kell kialakulnia. A munkásosztályt nem kívülről jött megváltók fogják felszabadítani, akik ráveszik, hogy olyan objektív ideált valósítson meg, „amelyhez az alkotó tömegeknek belsőleg tulajdonképpen semmi közük." A munkásosztály felszabadítása magának a munkásságnak a műve. „Csak magának a munkásságnak tudásban, érzésben, akaraterőben, nagyság- és szépségvágyban kifejlődött egyénei fogják a munkásságot s vele az embert emancipálni. A munkásság öntudatát kifejleszteni, ez a szocialista pártok legeredményesebb taktikája." A munkások öntudatossá fejlesztésének pedig feltétele a különböző vélemények szabad nyilvánítása, mert a szocialista párt „haladása lehetetlenné vált, mihelyt az egyénileg kialakult véleményegységeknél többre becsülné a vezetőség parancsára uniformis módjára felöltött a priori pártigazságokat és párthiteket." S kíméletlen őszinteséggel szögezi le: „a mi szocialista pártunkban ismétlődik a demokráciáknak azon betegsége, hogy a vezetőségek uralmukat perpetuálni akarják."

28 Részletesen ismertettük Szabó Ervin cikkét, mert nemcsak a lap történetére világít rá, hanem sok mindent megértet velünk a század elejének egész atmoszférájából. A tanulmány ugyanúgy, mint a Világosság egész története, s az idézett levelek, mutatják, hogy Szabó Ervin ebben az esztendőben már szakított a szocialista párt opportunista vezetőségével. A folyóiratot azért alapította, hogy szakítása ne magános lázadás, vagy félrevonulás legyen, hanem szervezeti szakítás, s egyben forradalmi munkásmozgalom megszervezésére alkalmas központ létrehozása. A csoport, mely Szabó Ervin körül szerveződött, ellenzékben volt, a pártvezetőségre alig volt befolyása. Ebből adódott, hogy a támadásnak a pártvezetőség centralisztikus tőre veséire kellett irányulnia. Szabó Ervinek a tömegek forradalmi aktivitásra való nevelését állították fel legfőbb követelésüknek, s valóban ez volt az akkori magyar munkásmozgalom egyik legfőbb problémája. 316