AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Kemény István: Szabó Ervin és a „Világosság"

Érthető, ha a húsz és harminc év közötti haladó szellemű, fiatalok nem elé­gedtek meg a világnézetüket kifejező tudományos folyóirat létezésével. 1904-től kezdve egymásután jöttek létre a kifejezetten agitációs célokat szolgáló sajtóter­mékek; ezek elsője volt a Világosság. A Világosság szerkesztősége kezdeményezte később a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének megalakítását, tevékeny részt vett a pécsi szabad­tanítási kongresszus körüli szervezkedésben, az Úttörő 1907-ben bekövetkező átalakításában és a Szabad Gondolat megindításában; mind az 1907 utáni Úttörő, mind az 1911-ben önálló folyóiratként meginduló Szabad Gondolat szerkesztősége részben a Világosság szerkesztőségéből jött létre. így az utóbbi folyóiratok szü­letése és története nem érthető meg a Világosság történetének ismerete nélkül. De nem érthető meg enélkül a Szabad Gondolkodók Magyarországi Egyesü­letének és a polgári radikális pártnak küzdelmes története sem. A magyarországi radikális mozgalom kialakulásának kezdetét tehát a Vilá­gosság létrejötte jelenti. Ennél is fontosabb azonban, hogy a Világosság megindí­tásánál Szabó Ervin tanítványai működtek közre és Szabó Ervin e lap segítségé­vel igyekezett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt forradalmi átalakítását megvalósítani. A lap kialakulásának körülményeit legjobban Szabó Ervin Somló Bódoghoz intézett levele világítja meg: „1904 június 29. Kedves Bódogom, engedd, hogy egészen röviden írjak. Nem barátiatlanság, csak képtelenség írni. Küldettem ma Neked néhány számot a Világosságból Most úgy áll a dolog, hogy én és még néhányan megszakítottuk a pártvezetőséggel az összeköttetést, és a Világosság körül csoportosulva, a párt reformjára törekszünk. Amint azt a cikkekből ki veheted. Ezt a lapot üldözni fogják. Nekünk pedig minden reményünk ehhez fűződik. Fenn kell tartani, különben úgy érezzük, sohasem lesz Magyarországon valódi szocializmus. Azért kérem hát most támogatásodat, először. Szellemit és anyagit. Az elsőt nem kell magyaráznom. A második abban áll, hogy mi havonként, tehetségünkhöz képest, hozzájárulunk e lap költségeihez. Ki egy koronával, ki hússzal. Már ki hogy bírja. Es előfizetők gyűjtésében áll. Számíthatunk-e Rád ? Engem a küzdelmek, melyek e szakadásra vezettek, erősen megviseltek. Dolgoznom is nagyon sokat kell. Ne vedd hát zokon ezt a levelet, mely formában és tartalomban hiányos. Mikor és hová utazol? Oszkár ma ment. Őszinte barátsággal Ervined." 6 Ez a levél több szempontból fontos számunkra. Kiderül belőle, hogy a lap egészen 1904 szeptemberéig Szabó Ervin lapja volt, s — mint már mondottuk — kísérletet jelentett a magyar forradalmi szocializmus folyóiratának megteremté­sére, és a folyóiratból kiindulva a szociáldemokrata párt forradalmi szellemben történő átszervezésére. Látható a levélből, hogy a lapot a szerkesztőség tartotta el, a kiadás költségeit a Világosság asztaltársaság részben baloldali szocialistákból álló tagjai saját zsebükből fizették. Végül az is kiderül, hogy Szabó Ervin szerve­ző munkájában számított a magyar radikálisok, elsősorban baráti körének, Jászi Oszkárnak, Wildner Ödönnek és Somló Bódognak segítségére. 306

Next

/
Thumbnails
Contents