AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Németh Mária: A központi katalógus szerkesztésének Berghoeffer-féle módszere

Illetékes svájci szakvélemények szerint (E. Egger, P. Bourgeois) a Berghoeffer rendszer a gyakorlatban kitűnően bevált s a tagoltság mellett másfélszeres gyorsaságú szerkesztést és információs lehetőséget biztosít. Azonban aggodalmak is merültek fel a svájci elgondolás azon részleteit illetően, melyek túlmentek Berghoeffer eredeti szerkesztési nézetein. Legalábbis az újabb jugoszláv tapasztalatok szerint a svájci továbbfejlesztés átvételével igen óvatosan és kellő kritikával kell bánni, mert a zágrábi kísérletek során szinte legyőzhetetlen nehézségekre bukkantak. Ezek mindenekelőtt a családnevek fonetikus hangzásának bizonytalansága, sőt többértelműsége (nyelvi, ill. kiejtésben különbségek) következtében álltak elő s nemcsak kétségessé, de használhatatlanná teszik a svájci reformot. A jugoszlávok arra az álláspontra jutottak, hogy jobb és egyértelműbb volt Berghoeffer eredeti elgondolása. A frankfurti és a berni példa nyomán a második világháború után egyre nagyobb mértékben kezdett terjedni a Berghoeffer-rendszer alkalmazása. A nyugatnémet regionális katalógusok és a francia központi katalógus ezen az alapon épültek ki;

7 az olasz katalógus szerkezetére is hasonló javaslat született. Ujabban a bolgár és a jugoszláv központi katalógusok is a Berghoeffer-rendszer szerint tagolódnak, s a Német Demokratikus Köztársaság könyvtárosainak 1958. évi lipcsei konferenciáján W. Unger arra tett javaslatot, hogy a szerzői és anonim művek kartonjait különítsék el egymástól, tehát vezessék be a Berghoeffer-féle rendezési módszert. Mindennek következtében természetesnek látszik, hogy az IFLA központi katalógus szakbizottsága elismerte a Berghoeffer-iéle rendezési elv helyességét és általános érvényének szükségességét. Valóban elmondhatjuk, hogy világszerte győzött Berghoeffer-nek. a kezdetben még különösnek ható megállapítása: a központi katalógus nem egyszerűen egyes könyvtári katalógusok számtani összesítése, hanem újfajta, másfajta katalógus, saját problematikával és sajátos szerkezeti, technikai előírásokkal. III. Berghoeffer rendszerével kapcsolatos fejtegetéseink nem voltak öncélúak, hanem arra irányultak, hogy megvizsgáljuk, vájjon az Országos Széchényi Könyvtár központi katalógusának reformjához nyújt-e segítséget az ismertetett szisztéma? Köztudomású ugyanis, hogy az OSZK központi katalógusának újjászervezési munkálatai 1960-ban indultak meg, s első ütemben az elvi' és módszertani kérdések tisztázása után második lépcsőként a különféle kronológiai sorozatok összeosztásával folytatódott a rekonstrukciós munka. Ebben a stádiumban kellett a Berghoeffer-rendszer esetleges alkalmazásával foglalkozni, mivel ezt a problémát nem lehetett kizárólag elméleti síkon eldönteni, hanem gyakorlati szempontból is meg kellett vizsgálni. A kérdés felvetését elsősorban az indokolta, hogy az országos központi katalógus — amely ma kb. 2 és fél millió cédulát tartalmaz és évente mintegy 200 000 — 300 000 új bejelentő kartonnal gyarapszik — belátható időn belül eléri azt az optimális nagyságot (kb.4—5millió cédula), amelyen túl a katalógus további szerkesztése és használata megnehezül, sőt később szinte lehetetlenné válik. Kívánatosan látszik tehát, hogy a katalógus anyagát valamilyen korszerű eljárásnak megfelelően részekre bontsuk. Ennek megoldására az elméleti és módszertani 167