AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Németh Mária: A központi katalógus szerkesztésének Berghoeffer-féle módszere

rendkívül fáradságos, időtrabló munka. Hogy ez az értékes anyag aktív erővé („Kulturkraft") váljék, a jegyzékekben (katalógusokban) foglalt címanyagot ki kell vágni, kartonokra kell ragasztani, hogy ilyen formában katalógus épülhessen belőle. Ez a módszer egyúttal a leggazdaságosabbnak is bizonyult: maguknak a nyomtatott katalógusoknak és gyarapodási jegyzékeknek két-két példányát nagyrészt ingyen — ajándékképpen — gyűjtötte össze. A címek kivágását, felragasztását, az így létrejött kartonok előrendezését a lehető legolcsóbban oldotta meg: az üzemszervezési gyakorlatból hozott felfogásának megfelelően sohasem végeztetett kisebb felkészültséggel is megoldható munkát nagyobb tudású és képességű szakemberrel. Ötletes megoldást választott: a katalógusok vágási, ragasztási és előrendezési munkálataira az arra vállalkozó frankfurti könyvtáros-családtagokat kérte fel, megfelelő díjazás ellenében. Egyúttal e „családi" munkaközösségeken belül biztosította a családtag hivatásos könyvtáros irányítását is.

5 Az így összegyűjtött hatalmas cédula-anyag katalógussá való építése szintén újszerű és gazdaságos módszereket kívánt meg. Nem volt kétséges, hogy betűrendes katalógust kellett létrehoznia, de mint maga mondja, betűrendes és betűrendes katalógusok között igen nagy különbségek vannak. Első problémaként a szerzős és az anonim munkák viszonya jelentkezett. Abból indult ki, hogy az anonim művek feldolgozása, illetve katalógusba sorolása sokkal magasabb minőségű és időben is nagyobb ráfordítást igényel. Ha minden mű cédulája egyetlen betűrendben lenne, akkor az egész katalógusépítésben a minden ötödik cédulán jelentkező anonim művek miatt magasan képzett munkaerőket kellett volna foglalkoztatni. Ha azonban az anonim művek lapjait leválasztja, a magasabban kvalifikált munkaerőket csak a katalógus egyötödéhez kellett alkalmazni, míg a kevesebb problémát adó szerzői betűrend felfektetése és kezelése közép-képesítésű munkatársak foglalkoztatását tette lehetővé. Ezzel a gazdaságosságból eredő szétválasztással lényegében megteremtette az ún. Berghoeffer-rendszer kiindulópontját. A két sorozatban további, az általános gyakorlattól eltérő katalógusépítési elveket valósított meg. Az egyes könyvtárak betűrendes katalógusaiban egy szerző művei természetszerűen — legalább is elvileg — együtt vannak. Ez a módszer — Berghoeffer tapasztalatai szerint — a központi katalógusban szinte leküzdhetetlen nehézséget okoz. Egyrészt azért, mert a központi katalógus nem könyvekkel, hanem címleírásokkal és bibliográfiai segédeszközökkel dolgozik s így nem tud az egyes szerzők között különbséget tenni, másrészt azért, mert az egyes könyvtárak a neveket sokszor különféle formában veszik fel. Ugyanez a nehézség — talán még hatványozottabban — jelentkezik a katalógus használata közben. Az esetek többségében a központi katalógushoz forduló olvasók által megadott szerzők keresztnevei nem egyeznek meg a katalógusban szereplőkkel, vagy nem teljesek, sőt sokszor hiányoznak is. Ezen csak rendkívül hosszadalmas és időtrabló kutatással lehet segíteni, mert amíg az egy könyvtár katalógusában a megfelelő név alatt (pl. Schmidt) szereplő művek címeit viszonylag gyorsan át lehet tekinteni, ezt a központi katalógusban szinte lehetetlen megtenni: ugyanis a Berghoeffer vezette Frankfurter Sammelkatalog-ba.n több mint 6000 „Schmidt" kezdetű cédula volt! 164