AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)
II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Haraszthy Gyula: Az országos gyarapodási jegyzékek külföldön és Magyarországon
A könyvkiadás hatalmas méretei a központi gyarapodási jegyzékek egész sorát tartalmi és műfaji korlátozásokra kényszerítette. Ez a korlátozás nem egyszer formális jellegű (pl. a svéd jegyzék a 75 lapon aluli nyomtatványokat, a különlenyomatokat nem tartja nyilván), máskor a kiadványok bizonyos efemernek mondható kategóriáit (általános és középiskolai tankönyvek, brosúrák stb.) rekeszti ki a regisztrálásból. Legtöbbször az u.n. „musica practica" anyag és a nem könyvszerű térképek központi nyilvántartása is elmarad, vagy külön kötetekben kerül kiadásra (a Library of Congress megoldása). Van példa mára filmek központi nyilvántartására is. Rendszerint problematikus a doktori disszertációk címeinek és lelőhelyeinek közlése is. Az NSZK (ZEA, Göttingen) gyarapodási jegyzéke csak annyiban regisztrálja a disszertációk adatait, amennyiben azok könyvkereskedelmi forgalomba kerültek. Nem egyszer a nyelvi kritérium is szerepet játszik a közlésben. Néhány érdekes példa: a kínai (pekingi) könyvtárak központi gyarapodási jegyzéke kizárólag az európai nyelveken megjelent kiadványokkal foglalkozik, a sanghaj-i jegyzék pedig három szériában tartja nyilván az új beszerzések címeit, midőn az orosz, a nyugati és a japán nyelveken irt munkákról tudósít. A Berliner Titeldrucke 1954-ben megindult új folyama kezdetben kizárólag a szovjet és a népi demokratikus kiadványok címeit és adatait közölte, majd később ismét felvette a nyugati országokéit is, válogató és ajánló jelleggel. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár külön listákat adott ki az orosz nyelvű, illetőleg a népi demokratikus országok nyelvein megjelent anyag regisztrálására. Ebbe a munkába további 100 könyvtárat is bevont. Bizonyos korlátozást szoktak alkalmazni a jegyzékek a felvett művek kiadási idejét illetően is. A Német Szövetségi Köztársaság és Lengyelország gyarapodási jegyzékei az 1939 óta megjelent könyveket tartják nyilván, Svédországé az utolsó tíz, Magyarországé az utolsó öt, a Szovjetunióé pedig az utolsó négy év külföldi kiadványait regisztrálják. Szerkezet és szakrendszer. A központi gyarapodási jegyzékek felépítése csupán kivételes esetben betűrendes. Ilyenek a Library of Congress kiadványai, továbbá a Berliner Titeldrucke kumulációi, vagy a dániai jegyzék évi betűrendes összesítései. A tájékoztatás alapvető célkitűzésének megfelelően a legtöbb gyarapodási jegyzék szakosított (szisztematikus) csoportosításban közli anyagát. A szakcsoportok száma általában nem nagy, a differenciálásnak a katalógusokra jellemző módszerét a központi gyarapodási jegyzékek nem veszik át, általában — igen helyesen — egy más könyvtári munkaeszköz (a katalógus) szempontjait nem akarják saját célkitűzéseikre és struktúrájukra erőltetni. Inkább az integrálás, mint a specializálódás a szándékuk. A jegyzékek előszavai nem egyszer hangsúlyozzák, hogy a határterületek, az összefüggések, a kapcsolatok szakrendi nyilvántartását inkább érzik feladatuknak, mint a túlságos széttagolásra, differenciálásra való törekvést. Néhány példa eléggé jellemzi ezt az állásfoglalást: az olasz Bollettino -csupán 9 szakra osztja anyagát, a ZKA (Német Szövetségi Köztársaság) 23, a svéd AccesionsKatalog 31 főcsoportot (ezen belül 166 szakot) különböztet meg. A legtöbb korszerű jegyzék társadalomtudományi és természettudományi 141