AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Szentmihályi János: A bibliográfia és az irodalomtörténet

formájú nyomtatott híradásokat. A bibliográfia azonban továbbra is önálló életet él, formailag, tartalmilag továbbfejlődik, mert a regisztrálás funkciója nem szűnt meg, sőt jelentőségében növekedett, bár a regisztrálást létrehozó motívumok állandóan változnak. 3. Horváth János irodalomszemléletét elfogadva, a magyar szellemtörténeti irányzat egyes képviselői tudatosan irodalomtörténetnek neveznek minden 18. század előtti olyan szellemi terméket, amely irókra'vagy könyvekre vonatkozó ismeretanyagot leltároz.

31 Irodalomtörténet tehát Tritheim műve a Gatalogus ülustrium virorum (1486) vagy Gesner Bibliotheca universalis-^, (1545).

32 Ezzel ellentétben az újkori irodalomtörténettől elvárják, hogy a fejlődés gondolatára építsen. Az időrendi folyamatos előadás, mely nem a fejlődés gondolatára épít, leltározás jellegű. Jellemző erre a felfogásra Horváth János megállapítása Pintér Jenő első irodalomtörténeti szintéziséről.

33 ,, Az irodalmi anyagot történeti rendben felsorakoztatván minden eddigi tudományos (részlet—) megállapítást beosztott a maga helyére s mind e tudnivalókat folyamatos elbeszélésbe öntötte át. Segédkönyv ez ... lényege szerint ... egy nagyarányú „bibliographie raisonnée" egy történeti méretűre feloldott „Szinynyei". . .. Nincs meg benne az egész nagy történeti anyagon végigvonuló, s azt mintegy gondolatbeli egységbe szervező szintetikus vezérelv, vagy ami van, nem más, mint elődeiben."

34 Ez a birálat a művel és ez az igényesség az irodalomtörténettel szemben teljes mértékben jogosult. Ezt magának a megbírált műnek és annak kibővítésének sorsa igazolja. Pintér Jenő irodalomtörténeti szintéziseit, mint a fejlődés bemutatására nagyrészt alkalmatlan történeti műveket régen sutba dobhattuk volna, ha ezek a szintézisek nem lennének egyben a magyar irodalomtörténet máig mással nem helyettesített retrospektív bibliográfiai szintézisei. A mai irodalomtörténettel szemben tehát a követelmény egy gondolatbeli egységbe szervező szintetikus vezérelv figyelembevételével a fejlődés bemutatása, ugyanakkor a régebbi idők lajstromai is irodalomtörténetnek számítanak. Ha a szellemtörténeti irányzat irodalomtörténészei az irodalomtörténetirás kezdetét Czvittinger nevéhez kapcsolnák, úgy tulajdonképpen az ifj. Szinnyei József által követett úton járnának. Azonban a bibliográfia, mely minden eddigi meghatározás szerint valamely válogató szempont szerint összeállított, rendszerbefoglalt lajstrom, a magyar irodalomtörténet kezdetei egyik ismertetőjének, Máté Károlynak tanulmányában

35 a legprimitívebb könyvjegyzékekkel kezdődik. Máté Károly eddig méltatlanul mellőzött tanulmányáról egyébként meg kell jegyeznünk, hogy bár nem tudunk egyetérteni elvi szempontjaival, és célunk éppen az általa is felidézett könyvjegyzék- bibliográfia- irodalomtörténet elemekből összetevődő fogalomzavart tisztázni, rendkívül értékes adatfeltáró munka, mely éles szemmel mutat rá a magyar bibliográfiatörténet egyes, eddig kevés figyelemre méltatott jelenségeire. Az irodalomtörténet „forrását" Máté Károly sokkal távolabbi vidékeken keresi, mint ifj. Szinnyei József. Irodalomtörténeti kezdet a pannonhalmi bencés apátság egyházi kincseit ós vagyonát, — ebben könyvek is vannak — leíró oklevél 1093-ból. Irodalomtörténeti kezdetnek tartja a 17. századi művek elején található panegirikusokat, ha azok a szerzőről és annak műveiről megemlékeznek. Ezen az alapon kerülnek az irodalomtörténetirás kezdeti formái közé a halotti beszédek és gyászversek. 130