AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)
II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Szentmihályi János: A bibliográfia és az irodalomtörténet
Nem kivánom vitatni azt a kérdést, hogy a Máté Károly által ismertetett prózai életrajzok (Laskai Osvát 1500 körüli Kapisztrán életrajza, Skaricza Máténak Szegedi Kis Istvánról írott latinnyelvű életrajza stb.) irodalomtörténeti kezdetek-e vagy pedig irodalomtörténeti források-e. Csak a felhasználható analógiakedvéért jegyzem meg, hogy sem a társadalmi, sem a természettudományok területén nem ismerek olyan diszciplínát, amely azonos lenne tárgyával. Az irodalomtörténet művelésénél a forrásvizsgálat és forráskritika, más szóval a diszciplína tárgyának vizsgálata és kritikája épp olyan szerves része a diszciplína művelésének, mint a fizikában a fizika tárgyának vizsgálata: cLZclZ cl kísérlet és a megfigyelés. Nézetem szerint az írói életrajz nem irodalomtörténet, hanem irodalomtörténeti forrás. Tegyük hozzá; ez sok tekintetben a bibliográfiára is vonatkozik. Tudománytörténet és tárgytörténet elegyítése egyébként máig is kísért. (Példaként 1. Tarnai Andor többször idézett tanulmányát. ) Az irói biográfia, mint kezdeti irodalomtörténeti forma Máté Károly tanulmányában egy főcsoportban szerepel a korai bio-bibliográfiákkal és auto-bibliográfiákkal. Ezen a ponton ér el az ismertetés ugyanahhoz „a forráshoz" mint ifj. Szinnyei József. A lényeges különbség azonban az, hogy egyfelől Szinnyei nem tekinti irodalomtörténetnek a bibliográfiát, míg Máté Károly tudatosan kezdeti irodalomtörténeti formaként kezeli, másfelől a korai, nagyrészt rejtett auto-bibliográfiák és bio-bibliográfiák feltárása révén Máté Károly bibliográfiatörténeti közlései ezeket a kezdeteket a Specimen megjelenése előtti időkben helyezik el. Ozvittinger Specimen-jét Máté Károly a tudatos história litteraria első magyar termékének tartja. 36 Annak oka, hogy a tanulmány az irodalomtörténetírás kezdeteit a tudatos formát sem mutató regisztrálási kísérletekkel azonosítja nyilván az, hogy Máté Károly elfogadta Horváth János definícióját az irodalomtörténetről: „Az irodalomtörténet az irodalmi tudat genetikus önismeretének tudományos szerve." 37 Horváth János meghatározása értelmében az állandóan változó szemléleti befogadóképesség határozza meg az irodalmi tudatot. Ebből következhetik, hogy mindaz, ami egy kor szemlélete szerint irodalomtörténet, annak tekintendő még akkor is, ha a mai szemlélet ezt bibliográfiának tekinti. 38 A regisztrálás és a történeti ábrázolás funkcióbeli különbségei tehát, az irodalmi tudatra hivatkozva mosódnak el. Az 1093-ban keletkezett vagyonleltár azonban a kor irodalmi tudata szerint sem lehetett irodalomtörténet, még akkor sem, ha az abban felsorolt könyveket a kor irodalmi tudata az irodalmi készlethez tartozónak ismerte. A fejlődést bemutató történelemről, a „historia"-ról ugyanis már ebben a korban is volt kialakult szemlélet. Ez a szemlélet pedig nem a vagyonleltárakat tekintette „historiá-"nak „chronica"-nak, „annales"-nek. Ez a szellemtörténeti koncepció ugyanakkor a bibliográfia fogalmának és funkciójának teljes félreismerését is tükrözi. Ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a bibliográfia fogalmát leszűkítsük azokra a rendszerező jegyzékekre, melyek bizonyos vezérelvek figyelembevételével lajstromozzák a szellemi termékeket a társadalmi hasznosítás céljából, —• káoszt teremtünk. A bibliográfia előbb említett elemeit nem tudjuk felfedezni a pannonhalmi vagyonleltárban, mely lehet értékes irodalomtörténeti és még értékesebb könyvtörténeti dokumentum. Feltehető, hogy minden spekulatív, elméleti meggondolás helyett inkább egy 9 * 131
